November 4. napján, néhány órával ezelőtt, betöltöttem negyvenedik életévemet.

Nincs több mellébeszélés, a tény önmagáért beszél. Bizony, ki kell mondanom: megöregedtem. Fáj ez a gondolat, fáj az érzés, hogy nincs előttem már semmi jó, nem vár már semmi, ami felvillanyozna, véget ért a jövő.

Elbuktam, elvesztettem a csatát. Álmodoztam, küzdöttem, és nem nyertem. Van ez így. A legtöbb emberrel ez történik, ám ez cseppet sem vígasztal. Semmi sem lesz már jobb az életemben, nem lelem majd békémet sohasem.

Pedig nem mondhatom, hogy lusta voltam, nem mondhatom, hogy elpocsékoltam az időt. Valahol még mindig megvannak a régi határidő naplóim, még abból az időből, amikor csak szerettem volna író lenni, de nem voltam az. Néha a kezembe kerül valamelyik év memoranduma, és ahogy átpörgetem a lapokat, látom a sűrűn telerótt oldalakat a millió tennivalóval, amiket rendre el is végeztem.

2000 őszén író lettem. Csoda történt, megtört egy varázslat, amely lebénította az életem, és író lettem végre. Az első könyvem a boltok polcaira került, és én a föld felett lebegve vártam, hogy bekövetkezik, amiről annyit álmodtam.

Vártam, hogy rövidesen fejemre szakad az ég, mindenhová fotósok hada követ majd, dedikálom a könyveimet, miközben az utcán kígyózik a sor, a nők epekednek értem, okos gondolatokat osztok meg a tévében, és hosszasan mérlegelve eldöntöm, milyen színű legyen az Aston Martin, amit megrendelek a katalógusból.

Ebből semmi sem valósult meg.

Újra írni kezdtem, újabb és újabb regényeket írtam meg, és azok sorra megjelentek. Egyre nehezebben ment leülni a gép elé és megpróbálni alkotni. Tudva, hogy amit írok, bár megjelenik, nagyjából senkit sem érdekel. A világ velem is ugyanúgy forog, mint nélkülem.

Pedig mindig komolyan gondoltam, amit a fejembe vettem. Tudom, emlékszem. Nagyon sokat dolgoztam, és nem félszívvel. De… bármennyire is nehéz ezt elfogadnom… mindez semmire sem volt elég.

Az emberek a szemüveges varázslóinasokért lelkesednek, meg a szimbólumszakértőkért, meg a vámpírokért, én pedig sajnos nem tudok ilyenekről írni.

Talán rosszkor éltem, vagy rossz helyen. Vagy csak rossz emberekkel próbáltam együtt dolgozni. Vagy, egyszerűen csak nem nekem való ez a pálya, és alkalmatlan vagyok az írásra. Bármi is az igazság, most már mindegy. Negyven éves vagyok, és a jövő véget ért.

Nos, valahogy így élt képzeletemben ez a mai nap, így gondolkodtam, és így éreztem magam ezzel a pillanattal kapcsolatban. Legalább tíz éve rettegek ettől a születésnaptól. A naptár megmutatja a napot, és felszólít a számvetésre. Nos, mit értél el ennyi év munkával? Világsztár lettél? Milliós példányszámokban fogynak el a regényeid? A válasz: nem. És a tény az, hogy ezek szerint hiába éltem, hiába keltem fel minden nap, hiába írtam, hiába reméltem, hiába dolgoztam és hiába küzdöttem.

De ha van valami, amit végre valahára meg kell tanulnom magamról, akkor az az, hogy egész pontosan SOHA, de soha, de soha nem az történik, amit várok. Hanem mindig az ellenkezője. Mindig. Most már tényleg ideje megtanulnom. Mert hiába rettegtem annyi éven át ettől a mai naptól, és hiába voltam iszonyúan biztos abban, hogy milyen lesz, nem olyan lett. Pont az ellenkezője történt meg annak, amit vártam.

Vagyis nem vagyok halálomon, nem vagyok szomorú, nem vagyok öreg, nem vagyok elveszett, nem vagyok boldogtalan, nem vagyok kishitű, nem vagyok megfáradt vénember.

Mindezek helyett elmondhatatlanul boldog vagyok, és a felhők felett lebegek. A jövő nem ért véget, csak most kezdődik igazán. Igaz, nem ülök fent a trónon, a világ legtetején. De fogok.

És hogy miért ez a boldogság?

Cherchez la Femme.

Franciául így mondják. Magyarul pedig úgy, hogy „Keresd a nőt”. Mert bizony nő van a dologban. Vagyis, nem, nem nő, hanem NŐ, így, csupa nagybetűvel! Tíz évvel ezelőtt álmodtam meg, írtam is róla, a trilógiában Gorkie-nak neveztem, és nem is sejtettem, hogy létezik a valóságban.

Pedig létezik, és találkoztam vele. Találkoztam vele, szerelmes lettem belé, ő pedig – bár ezt talán soha nem értem majd meg – szerelmes lett belém. És így, életem három legnagyobb álma közül valóra vált az egyik. Talán a legfontosabb.

Hozzászólások (33)

4. Írta: Frank Foresight, Dátum: 2009-11-05 13:35 Boldog Szülinapot és Boldog Szerelmet!  És várom az újabb könyveket. Tudom, én nem vagyok "milliók", de talán valamennyire fontos vagyok Neked, mint olvasó Bejelentés

5. Írta: Jaklin, Dátum: 2009-11-05 17:31 Huh,az első sorokat olvasva azt hittem már, hogy Duncan eltemette magát, és soha többé nem kapunk már tőle több regényt (más néven sem)...    De szerencsére nem így van!     Az jutott eszembe, hogy akkor végülis most, hogy felnőttél, a kor kötelez, és akkor még inkább érettebb és még ennél is jobb írásokat kapunk majd??!     Ja! A szemüveges varázslóinas. Imádom, imádtam. De az Elme gyilkosai néhánnyal megelőzik a sorban. He-he! Már csak azért is, mert Duncan nem öli meg a kedvenc szereplőinket, és azzal sosem lehet az első sorba kerülni.     Ha vámpírok nem is, de valamilyen lebilincselően izgalmas és fordulatokkal teli Duncani horrortörténetre elképesztően kíváncsi lennék... Bejelentés

7. Írta: amika, Dátum: 2009-11-05 21:33 Szia Duncan!  Sok boldogságot kívánok szülinapodon, és egyéb napokon is! Én tavaly nyáron ismertem meg azt az embert, akire mindig vágytam,úgyhogy tudom mit érzel! Azért az nagyon jó hír, hogy léteznek "élőben" is Gorkie-k, nekem ő az abszolút kedvencem és példaképem!  Üdvözlöm őt is!! Bejelentés

8. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-11-06 21:32 Thx, Kedves Bence! Damien, Dr. Molotov, ami jön. Bejelentés

9. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-11-06 21:34 Ez már a harmadnap... Orosz kölni? Sztálin? Hát... ez a D.u. 40 elég durva. Bejelentés

10. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-11-06 21:37 Hello Joci!  Dicsekszem. Szerintem én már maradok gyerek, bár néhány dologban talán érdemes lenne átvennem bizonyos felnőtt szokásokat.    Köszönöm! Azon vagyok, hogy így legyen. Bejelentés

November 4. napján, néhány órával ezelőtt, betöltöttem negyvenedik életévemet.

Nincs több mellébeszélés, a tény önmagáért beszél. Bizony, ki kell mondanom: megöregedtem. Fáj ez a gondolat, fáj az érzés, hogy nincs előttem már semmi jó, nem vár már semmi, ami felvillanyozna, véget ért a jövő.

Elbuktam, elvesztettem a csatát. Álmodoztam, küzdöttem, és nem nyertem. Van ez így. A legtöbb emberrel ez történik, ám ez cseppet sem vígasztal. Semmi sem lesz már jobb az életemben, nem lelem majd békémet sohasem.

Pedig nem mondhatom, hogy lusta voltam, nem mondhatom, hogy elpocsékoltam az időt. Valahol még mindig megvannak a régi határidő naplóim, még abból az időből, amikor csak szerettem volna író lenni, de nem voltam az. Néha a kezembe kerül valamelyik év memoranduma, és ahogy átpörgetem a lapokat, látom a sűrűn telerótt oldalakat a millió tennivalóval, amiket rendre el is végeztem.

2000 őszén író lettem. Csoda történt, megtört egy varázslat, amely lebénította az életem, és író lettem végre. Az első könyvem a boltok polcaira került, és én a föld felett lebegve vártam, hogy bekövetkezik, amiről annyit álmodtam.

Vártam, hogy rövidesen fejemre szakad az ég, mindenhová fotósok hada követ majd, dedikálom a könyveimet, miközben az utcán kígyózik a sor, a nők epekednek értem, okos gondolatokat osztok meg a tévében, és hosszasan mérlegelve eldöntöm, milyen színű legyen az Aston Martin, amit megrendelek a katalógusból.

Ebből semmi sem valósult meg.

Újra írni kezdtem, újabb és újabb regényeket írtam meg, és azok sorra megjelentek. Egyre nehezebben ment leülni a gép elé és megpróbálni alkotni. Tudva, hogy amit írok, bár megjelenik, nagyjából senkit sem érdekel. A világ velem is ugyanúgy forog, mint nélkülem.

Pedig mindig komolyan gondoltam, amit a fejembe vettem. Tudom, emlékszem. Nagyon sokat dolgoztam, és nem félszívvel. De… bármennyire is nehéz ezt elfogadnom… mindez semmire sem volt elég.

Az emberek a szemüveges varázslóinasokért lelkesednek, meg a szimbólumszakértőkért, meg a vámpírokért, én pedig sajnos nem tudok ilyenekről írni.

Talán rosszkor éltem, vagy rossz helyen. Vagy csak rossz emberekkel próbáltam együtt dolgozni. Vagy, egyszerűen csak nem nekem való ez a pálya, és alkalmatlan vagyok az írásra. Bármi is az igazság, most már mindegy. Negyven éves vagyok, és a jövő véget ért.

Nos, valahogy így élt képzeletemben ez a mai nap, így gondolkodtam, és így éreztem magam ezzel a pillanattal kapcsolatban. Legalább tíz éve rettegek ettől a születésnaptól. A naptár megmutatja a napot, és felszólít a számvetésre. Nos, mit értél el ennyi év munkával? Világsztár lettél? Milliós példányszámokban fogynak el a regényeid? A válasz: nem. És a tény az, hogy ezek szerint hiába éltem, hiába keltem fel minden nap, hiába írtam, hiába reméltem, hiába dolgoztam és hiába küzdöttem.

De ha van valami, amit végre valahára meg kell tanulnom magamról, akkor az az, hogy egész pontosan SOHA, de soha, de soha nem az történik, amit várok. Hanem mindig az ellenkezője. Mindig. Most már tényleg ideje megtanulnom. Mert hiába rettegtem annyi éven át ettől a mai naptól, és hiába voltam iszonyúan biztos abban, hogy milyen lesz, nem olyan lett. Pont az ellenkezője történt meg annak, amit vártam.

Vagyis nem vagyok halálomon, nem vagyok szomorú, nem vagyok öreg, nem vagyok elveszett, nem vagyok boldogtalan, nem vagyok kishitű, nem vagyok megfáradt vénember.

Mindezek helyett elmondhatatlanul boldog vagyok, és a felhők felett lebegek. A jövő nem ért véget, csak most kezdődik igazán. Igaz, nem ülök fent a trónon, a világ legtetején. De fogok.

És hogy miért ez a boldogság?

Cherchez la Femme.

Franciául így mondják. Magyarul pedig úgy, hogy „Keresd a nőt”. Mert bizony nő van a dologban. Vagyis, nem, nem nő, hanem NŐ, így, csupa nagybetűvel! Tíz évvel ezelőtt álmodtam meg, írtam is róla, a trilógiában Gorkie-nak neveztem, és nem is sejtettem, hogy létezik a valóságban.

Pedig létezik, és találkoztam vele. Találkoztam vele, szerelmes lettem belé, ő pedig – bár ezt talán soha nem értem majd meg – szerelmes lett belém. És így, életem három legnagyobb álma közül valóra vált az egyik. Talán a legfontosabb.

Hozzászólások (33)

11. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-11-06 21:39 Te vagy a leg, Frank! Már írom az újat, és kicsit félek is tőle. Horror lesz, de úgy nagyon. Ki kell találnom hozzá egy nyelvezetet, hogy elég hatásos legyen, és ne közhelyes. Bejelentés

12. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-11-06 21:41 Hello Jaklin!  Korábban úgy éreztem, hogy ez a nap az élvetemetésem napja lesz. Ezért kezdtem így. Aztán mégse... A felnőttség azt jelenti nálam, hogy igyekszem felnőttesen öltözködni.     A mostani elképesztően light-vámpíros sztorik divatjára utaltam. De valamit biztos ki tudnék találni. Bejelentés

14. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-11-06 21:45 Hello Amika!  Köszönöm! És viszont!     Gorkie-k nem léteznek, csak egy Gorkie van. A furcsa az, hogy Zoe-t kerestem mindig, pedig nem őt kellett volna. Bejelentés

15. Írta: Gazda, Dátum: 2009-11-07 19:41 Szia Duncan!    Isten éltessen!  Azért kicsit csalódott vagyok. Na nem a korod miatt, hanem azért mert nem gondoltam volna, hogy ennyire materialistán állsz az élethez.   Amúgy csak néhány napon múlt, hogy a második lányom egy napon szülessen veled. Bejelentés

16. Írta: Kavada, Dátum: 2009-11-08 16:46 Sztem Duncan nem materiálisan áll a világhoz. A szerelem pl. nélkülöz minden matériát, max. csak a köldökalatti szerelem nem  Könyveiből ítélve elemez minden ráboruló információt, ha pedig azt nem talál, keres magának valót, és azt vizsgálja.   Szép dolog. Habár a szerelem még szebb.  Amúgy meg úgysincs semmi!    Boldog szülinapot Bejelentés

19. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-11-10 16:36 Kedves Duncan! Tudom, picit megkésve, de nagyon boldog szülinapot kívánok Neked utólag is, és sok-sok boldogságot életed szerelmével!     Hátborzongató, amikor ezt írod: Tíz évvel ezelőtt álmodtam meg, írtam is róla, a trilógiában Gorkie-nak neveztem, és nem is sejtettem, hogy létezik a valóságban. - 14 éve én is írtam egy pasit magamnak, Alannek neveztem, de sosem gondoltam volna, hogy létezik. Az elmúlt 14 évemben aztán - eleinte nem kis meglepetésemre - folyamatosan visszaköszönt. Valahányszor finomítottam a jellemén, az életben is formálódott mindig. Akik csak felületesen ismertek, mindig mondogatták, hogy a történetet a saját életemből merítettem. Csak akik igazán ismertek, csak azok tudták, hogy valójában a történet írta az életemet, és nem fordítva.    Már kezdtem azt hinni, hogy én vagyok az UFO, de most megnyugodtam. Volt idő, amikor sikítófrászt kaptam tőle, hogy - ha részleteiben talán nem is, de lényegében - egy az egyben megtörtént velem, amit írtam. Mostanra, úgy érzem, egész jól megtanultam együttélni vele. Ha még mindig ragaszkodsz az Aston Martinhoz, azt javaslom, írj róla többet! Bejelentés

20. Írta: Kavada, Dátum: 2009-11-12 13:53 Gazda!    Ebben igazad van. Teljes mértékben. Ha viszont írnék örülnék hasonló sikernek, más kérdés, hogy hamar beleunnék, és nem ez motiválna)mármint nem a materiális siker).   A szerelem feledtetni tudja...ja...csakhogy a szerelem az kizárólag saját magunk örömére szolgál , jóllehet pozitív közérzetünk jó hatással van másokra is. Egy alkotó ember bármennyire is fáj ez neki, hosszútávon nem érheti be ennyivel...a másokért tevésnek szüntelenül át kell hatnia életét....Buddhánál és Jézusnál is kibújt a szög a zsákból...végül mindketten tolták mire jutottak  De a szerelem megtart és ez jó... Bejelentés

November 4. napján, néhány órával ezelőtt, betöltöttem negyvenedik életévemet.

Nincs több mellébeszélés, a tény önmagáért beszél. Bizony, ki kell mondanom: megöregedtem. Fáj ez a gondolat, fáj az érzés, hogy nincs előttem már semmi jó, nem vár már semmi, ami felvillanyozna, véget ért a jövő.

Elbuktam, elvesztettem a csatát. Álmodoztam, küzdöttem, és nem nyertem. Van ez így. A legtöbb emberrel ez történik, ám ez cseppet sem vígasztal. Semmi sem lesz már jobb az életemben, nem lelem majd békémet sohasem.

Pedig nem mondhatom, hogy lusta voltam, nem mondhatom, hogy elpocsékoltam az időt. Valahol még mindig megvannak a régi határidő naplóim, még abból az időből, amikor csak szerettem volna író lenni, de nem voltam az. Néha a kezembe kerül valamelyik év memoranduma, és ahogy átpörgetem a lapokat, látom a sűrűn telerótt oldalakat a millió tennivalóval, amiket rendre el is végeztem.

2000 őszén író lettem. Csoda történt, megtört egy varázslat, amely lebénította az életem, és író lettem végre. Az első könyvem a boltok polcaira került, és én a föld felett lebegve vártam, hogy bekövetkezik, amiről annyit álmodtam.

Vártam, hogy rövidesen fejemre szakad az ég, mindenhová fotósok hada követ majd, dedikálom a könyveimet, miközben az utcán kígyózik a sor, a nők epekednek értem, okos gondolatokat osztok meg a tévében, és hosszasan mérlegelve eldöntöm, milyen színű legyen az Aston Martin, amit megrendelek a katalógusból.

Ebből semmi sem valósult meg.

Újra írni kezdtem, újabb és újabb regényeket írtam meg, és azok sorra megjelentek. Egyre nehezebben ment leülni a gép elé és megpróbálni alkotni. Tudva, hogy amit írok, bár megjelenik, nagyjából senkit sem érdekel. A világ velem is ugyanúgy forog, mint nélkülem.

Pedig mindig komolyan gondoltam, amit a fejembe vettem. Tudom, emlékszem. Nagyon sokat dolgoztam, és nem félszívvel. De… bármennyire is nehéz ezt elfogadnom… mindez semmire sem volt elég.

Az emberek a szemüveges varázslóinasokért lelkesednek, meg a szimbólumszakértőkért, meg a vámpírokért, én pedig sajnos nem tudok ilyenekről írni.

Talán rosszkor éltem, vagy rossz helyen. Vagy csak rossz emberekkel próbáltam együtt dolgozni. Vagy, egyszerűen csak nem nekem való ez a pálya, és alkalmatlan vagyok az írásra. Bármi is az igazság, most már mindegy. Negyven éves vagyok, és a jövő véget ért.

Nos, valahogy így élt képzeletemben ez a mai nap, így gondolkodtam, és így éreztem magam ezzel a pillanattal kapcsolatban. Legalább tíz éve rettegek ettől a születésnaptól. A naptár megmutatja a napot, és felszólít a számvetésre. Nos, mit értél el ennyi év munkával? Világsztár lettél? Milliós példányszámokban fogynak el a regényeid? A válasz: nem. És a tény az, hogy ezek szerint hiába éltem, hiába keltem fel minden nap, hiába írtam, hiába reméltem, hiába dolgoztam és hiába küzdöttem.

De ha van valami, amit végre valahára meg kell tanulnom magamról, akkor az az, hogy egész pontosan SOHA, de soha, de soha nem az történik, amit várok. Hanem mindig az ellenkezője. Mindig. Most már tényleg ideje megtanulnom. Mert hiába rettegtem annyi éven át ettől a mai naptól, és hiába voltam iszonyúan biztos abban, hogy milyen lesz, nem olyan lett. Pont az ellenkezője történt meg annak, amit vártam.

Vagyis nem vagyok halálomon, nem vagyok szomorú, nem vagyok öreg, nem vagyok elveszett, nem vagyok boldogtalan, nem vagyok kishitű, nem vagyok megfáradt vénember.

Mindezek helyett elmondhatatlanul boldog vagyok, és a felhők felett lebegek. A jövő nem ért véget, csak most kezdődik igazán. Igaz, nem ülök fent a trónon, a világ legtetején. De fogok.

És hogy miért ez a boldogság?

Cherchez la Femme.

Franciául így mondják. Magyarul pedig úgy, hogy „Keresd a nőt”. Mert bizony nő van a dologban. Vagyis, nem, nem nő, hanem NŐ, így, csupa nagybetűvel! Tíz évvel ezelőtt álmodtam meg, írtam is róla, a trilógiában Gorkie-nak neveztem, és nem is sejtettem, hogy létezik a valóságban.

Pedig létezik, és találkoztam vele. Találkoztam vele, szerelmes lettem belé, ő pedig – bár ezt talán soha nem értem majd meg – szerelmes lett belém. És így, életem három legnagyobb álma közül valóra vált az egyik. Talán a legfontosabb.

Hozzászólások (33)

21. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-11-12 17:07 Hello Duncan!    Gratulálok a 40 évedhez. Ép elmével megélted, ez már egy győzelem.    Olvasom a hozzászólásokban, hogy a siker elfogadott fizikai megnyilvánulásai iránti vágyad kis kavalkádot okoztak.   De szerintem nincs olyan férfi aki soha nem álmodott öt istenítő dívák tömegeiről illetve olyan dolgokról amik elfogadott jelei a hírnévnek.    Más kérdés merült fel bennem...  Miből gondolod azt, hogy létezik bármi ami aktívan változást hozna bármiféle mű vagy bárki élete olyan jelentős lehet, hogy a világot más milyenné tegye olyan mértékben ami számítana? Tehát honnan az az arrogancia ami arra a hitre visz embereket (engem is), hogy bármit is befolyásolhat a létünk?    Örülök viszont, hogy megtaláltad a te személyes dívád, a te boldogságod, a magadnak álmodott Gorkie-d.     Azt írtad, hogy mindez véget ért, holott lehet csak egy olyan révbe értél ahol feltöltheted a készleteid és új útra indulhatsz, új csodákat írhatsz azért, hogy még több ember gondolkodását tedd teljessé.   Lehet a populáris írás nem erősséged...   Szomorú lehetsz miatta, de a felszínesség tanulható így ha komolyan szeretnéd még lehet jövőd a vámpír irodalomban is. Bejelentés

22. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-11-13 03:01 Hódolatom, Gazda!  Ez nem a materális dolgokról szól, hanem a szellemikről. Miért fontos egy Aston Martin? Nem fontos. De az annál inkább, hogy ha kitűzök egy célt, akkor képes legyek elérni. Ha elérem, rendben, ha nem, akkor baj van, méghozzá velem.    Néhány nap ide vagy oda... Bejelentés

26. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-11-13 03:35 Hello Vadvirág!  Picit megkésve, de nagyon köszönöm!     Micsoda? Te is megtaláltad a Gorkie-dat?     Érdekes ötlet arról írni, amire vágyom. Általában olyasmit írok, amit utálnék, ha megtörténne. Az Amer tánca az egyetlen kivétel. Bejelentés

27. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-11-13 03:44 Hello Skris!  Ép elmével? Elmondanád, hogy mi utal erre?     Ha jól meggondoljuk, nagy poén ez, hogy azt firtatjuk, milyen alapon gondolná bárki, hogy számít az élete, másfelől az egyes emberek tettei alakítják a történelmet. Csak amire én emlékszem: minden befolyással bíró eseménynek emberek voltak a forrásai, és nem természeti katasztrófák.    A szerénység mélyén néha borzalom húzódik, amit felelőtlenségnek neveznek. Túl sok ember hiszi azt, hogy erény, ha semmiért nem vállal felelősséget, más szóval, ha azt gondolja, hogy ő egy kis porszem, és semmit sem számít, amit tesz.    Semmi olyan nem ért véget, amit sajnálnék. Bejelentés

28. Írta: Gazda, Dátum: 2009-11-13 16:09 Szervusz kedves Duncan!  Ne mérgezd meg az életedet azzal, hogy úgy gondolod veled van a baj azért mert nincs Aston Martinod! Szerintem nem árulok el neked nagy titkot azzal, ha leírom: Nem benned van a hiba! Leginkább a világgal. Lehetsz te a világ legjobb írója, ha bizonyos körök úgy akarják, egy könyved sem fog megjelenni. De lehetne jobb hangod mint Björk-nek, ha nem tetszenél a médiát irányítóknak csak pár embernek, vagy magadnak énekelhetnél a zuhanyzóban. Ez van, a világ sajnos így működik... A célok kitűzése jó dolog, de ha rajtad kívül álló okokból nem tudod megvalósítani akkor nem benned van a hiba. Amúgy nem is tudom miért osztom itt az észt egy ilyen öreg fószernek mint te... Bejelentés

30. Írta: amika, Dátum: 2009-11-15 22:33 Szia Duncan!  Hmm, hát igen a kis Zoé... tüneményes teremtény! A nőalakjaid egyébként (női szemmel) is egytől együtt lenyűgözőek, nehéz lenne választani közülük. De nagyon örülök, hogy Gorkie lett a befutó!   Ja, és Kicsiről se feledkezzünk meg, őt is nagyon bírtam. Róla szívesen olvastam volna többet is! Bejelentés

November 4. napján, néhány órával ezelőtt, betöltöttem negyvenedik életévemet.

Nincs több mellébeszélés, a tény önmagáért beszél. Bizony, ki kell mondanom: megöregedtem. Fáj ez a gondolat, fáj az érzés, hogy nincs előttem már semmi jó, nem vár már semmi, ami felvillanyozna, véget ért a jövő.

Elbuktam, elvesztettem a csatát. Álmodoztam, küzdöttem, és nem nyertem. Van ez így. A legtöbb emberrel ez történik, ám ez cseppet sem vígasztal. Semmi sem lesz már jobb az életemben, nem lelem majd békémet sohasem.

Pedig nem mondhatom, hogy lusta voltam, nem mondhatom, hogy elpocsékoltam az időt. Valahol még mindig megvannak a régi határidő naplóim, még abból az időből, amikor csak szerettem volna író lenni, de nem voltam az. Néha a kezembe kerül valamelyik év memoranduma, és ahogy átpörgetem a lapokat, látom a sűrűn telerótt oldalakat a millió tennivalóval, amiket rendre el is végeztem.

2000 őszén író lettem. Csoda történt, megtört egy varázslat, amely lebénította az életem, és író lettem végre. Az első könyvem a boltok polcaira került, és én a föld felett lebegve vártam, hogy bekövetkezik, amiről annyit álmodtam.

Vártam, hogy rövidesen fejemre szakad az ég, mindenhová fotósok hada követ majd, dedikálom a könyveimet, miközben az utcán kígyózik a sor, a nők epekednek értem, okos gondolatokat osztok meg a tévében, és hosszasan mérlegelve eldöntöm, milyen színű legyen az Aston Martin, amit megrendelek a katalógusból.

Ebből semmi sem valósult meg.

Újra írni kezdtem, újabb és újabb regényeket írtam meg, és azok sorra megjelentek. Egyre nehezebben ment leülni a gép elé és megpróbálni alkotni. Tudva, hogy amit írok, bár megjelenik, nagyjából senkit sem érdekel. A világ velem is ugyanúgy forog, mint nélkülem.

Pedig mindig komolyan gondoltam, amit a fejembe vettem. Tudom, emlékszem. Nagyon sokat dolgoztam, és nem félszívvel. De… bármennyire is nehéz ezt elfogadnom… mindez semmire sem volt elég.

Az emberek a szemüveges varázslóinasokért lelkesednek, meg a szimbólumszakértőkért, meg a vámpírokért, én pedig sajnos nem tudok ilyenekről írni.

Talán rosszkor éltem, vagy rossz helyen. Vagy csak rossz emberekkel próbáltam együtt dolgozni. Vagy, egyszerűen csak nem nekem való ez a pálya, és alkalmatlan vagyok az írásra. Bármi is az igazság, most már mindegy. Negyven éves vagyok, és a jövő véget ért.

Nos, valahogy így élt képzeletemben ez a mai nap, így gondolkodtam, és így éreztem magam ezzel a pillanattal kapcsolatban. Legalább tíz éve rettegek ettől a születésnaptól. A naptár megmutatja a napot, és felszólít a számvetésre. Nos, mit értél el ennyi év munkával? Világsztár lettél? Milliós példányszámokban fogynak el a regényeid? A válasz: nem. És a tény az, hogy ezek szerint hiába éltem, hiába keltem fel minden nap, hiába írtam, hiába reméltem, hiába dolgoztam és hiába küzdöttem.

De ha van valami, amit végre valahára meg kell tanulnom magamról, akkor az az, hogy egész pontosan SOHA, de soha, de soha nem az történik, amit várok. Hanem mindig az ellenkezője. Mindig. Most már tényleg ideje megtanulnom. Mert hiába rettegtem annyi éven át ettől a mai naptól, és hiába voltam iszonyúan biztos abban, hogy milyen lesz, nem olyan lett. Pont az ellenkezője történt meg annak, amit vártam.

Vagyis nem vagyok halálomon, nem vagyok szomorú, nem vagyok öreg, nem vagyok elveszett, nem vagyok boldogtalan, nem vagyok kishitű, nem vagyok megfáradt vénember.

Mindezek helyett elmondhatatlanul boldog vagyok, és a felhők felett lebegek. A jövő nem ért véget, csak most kezdődik igazán. Igaz, nem ülök fent a trónon, a világ legtetején. De fogok.

És hogy miért ez a boldogság?

Cherchez la Femme.

Franciául így mondják. Magyarul pedig úgy, hogy „Keresd a nőt”. Mert bizony nő van a dologban. Vagyis, nem, nem nő, hanem NŐ, így, csupa nagybetűvel! Tíz évvel ezelőtt álmodtam meg, írtam is róla, a trilógiában Gorkie-nak neveztem, és nem is sejtettem, hogy létezik a valóságban.

Pedig létezik, és találkoztam vele. Találkoztam vele, szerelmes lettem belé, ő pedig – bár ezt talán soha nem értem majd meg – szerelmes lett belém. És így, életem három legnagyobb álma közül valóra vált az egyik. Talán a legfontosabb.

Hozzászólások (33)

31. Happy Birthday Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-11-19 18:40 Kedves Duncan  Egyenlőre ismeretlenül írok. Nem vettem részt még egy kurzuson sem, nincsenek kiadott könyveim és be kell valljam, hogy még, nem olvastam egy könyvedet sem. Ez utóbbit ígérem pótolom és akkor eldől, hogy Duncan hódoló leszek vagy sem. Azt gondolom, hogy a fentiek egyike sem szükséges ahhoz, hogy mint ember az embernek kívánjak további sikeres 40 évet amelyben helyet kap az Aston Martin, meg a fotósok, könyvekből készülő filmek és még egy sereg jó dolog   Üdvözöl  Józsi Bejelentés

33. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-11-23 04:54 Hello TJozsi36!  Azt modják, ami késik, nem múlik.     Köszönöm a jókívánságokat! Viszont'! Bejelentés

Csak a regisztrált látogatók szólhatnak hozzá.
Kérjük, hogy jelentkezzen be vagy regisztráljon.

Powered by AkoComment Tweaked Special Edition v.1.4.6
AkoComment © Copyright 2004 by Arthur Konze - www.mamboportal.com
All right reserved