Ez sokkal nehezebb kérdés, mint amilyennek elsőre tűnik. Mert mi a jó, és mitől az?

A Valakik (Rendszer, legfelsőbb kaszt, ezek szócsöve, földi helytartói) előszeretettel keverik össze a JÓ EMBERT a KORLÁTOLT EMBERREL. Ma már teljesen általános vélekedés, hogy az a jó ember, aki korlátolt, és aki nem korlátolt, az gonosz. Ez voltaképpen azt jelenti, hogy a szabadság rossz, és aki szabad, az gonosz.

Mi a jó? És mitől az?

Jó az, aki nem öl? Jó vagy rossz? Előre nem eldönthető. Rossz, ha megöl egy gyereket, mert az hangosan sír, és jó, ha megöl egy őrültet, aki egy bombával százezreket akar lemészárolni. Ez utóbbinak az ellenkezője is igaz: aki nem öl meg egy őrültet, aki százezreket fenyeget, az rossz.

Jó ember az, aki a békéről beszél, és képtelen kézbe venni egy pisztolyt? Jó ember az, aki elhányja magát, ha megérzi a lőpor szagát? Jó? Vagy korlátolt?

Jó ember az, aki a hűséget hirdeti, de gátlásai, testi torzsága, betegsége, elváltozása, vagy remetei elzárkózása miatt egyedül él? Jó? Vagy korlátolt? Jó ember az, aki ugyan kapcsolatban él, de gátlásai, testi torzsága, betegsége, elváltozása, vagy a világtól való elzárkózása miatt akkor sem tudna szert tenni egy szeretőre, ha nagyon akarna? Jó? Vagy korlátolt?

Jó ember az, aki nem rabol ki egy bankot, de gyenge idegei miatt képtelen lenne megtenni? Jó? Vagy korlátolt?

Jó ember az, aki szegénységét erényként hirdeti, de mert a pénzről csak buta rögeszméi vannak, akkor sem tudna meggazdagodni, ha az élete függne tőle? Jó? Vagy korlátolt?

Lehetne még példákat hozni ezrével, a kérdés ugyanaz marad.

Miért, és milyen alapon neveznénk ki saját cselekvési képtelenségünket, alkalmatlanságunkat, betegségünket vagy gátlásunkat JÓSÁGNAK?

Én például nem tudok repülni. Ha egy nap azzal állnék elő, hogy aki repül, az gonosz, én pedig nem repülök, vagyis jó vagyok, akkor ez vajon mire utal?

Nem tudok latinul. Aki tud, az gonosz? Aki nem tud, az jó? Jó? Vagy korlátolt?

Hová vezet ez a gondolatmenet? Miért tekinti, nevezi bárki jóságnak azt, hogy néhány dolgot nem képes megtenni?

Ez a gondolatmenet néhány évvel ezelőtt indult el bennem, amikor megismertem egy fickót, aki már annak az elképzelésétől is szabályosan rosszul lett, hogy kezébe vesz egy pisztolyt, és hosszasan értekezett az erőszak és a fegyverek gonoszságáról. Valahogy úgy éreztem, hogy a benne lévő irracionális undor és viszolygás valamilyen iszonyú gátlásból fakad, amely köré kiépített egy egész ideológiát arról, hogy ő egy szent.

Az a gondolat, elv, amit egykor inkább csak éreztem, de pontosan megfogalmazni nem tudtam, mostanában kristályosodott ki bennem igazán, méghozzá a párkapcsolat terén. Egész életemben arra vágytam, hogy gyönyörű kedvesem legyen, akiért irigyel minden férfi, és most, hogy megkaptam, amit annyira akartam, azzal kell szembesülnöm, hogy a dolognak bizonyos hátulütője is van. Nevezetesen az, hogy érzelmileg némiképp érdekes helyzetet eredményez a tény, hogy olyan valakivel vagyok együtt, akire (hogy így mondjam) a fél világ vadászik. Nap, mint nap akad néhány pasas, ismerős és ismeretlen, aki szeretne valamit az én drágámtól.

Ezt pedig valamiképpen kezelnem kell, magamban, és méghozzá jól, mert a rossz reagálásnak csak egy lehet a vége.

Az általános bizalmatlanságba ütköztem bele, amit évezredek óta plántálnak belénk. Nem bízhatunk egymásban, nem bízhatunk magában az emberben. Az idők kezdete óta azt propagálják nekünk, hogy a jó ember csak egyféleképpen tud viselkedni, és ettől jó. Egész vallások, filozófiák választották eszményképüknek a korlátolt embert.

De vajon érdemel-e dicséretet a kő, amelyik lefelé hull a hegyről?

Érdemel-e dicséretet a papír, amelyik meggyullad a lángtól?

Érdemel-e dicséretet a kómában heverő ember, amiért nem öl meg senkit?

Mi az, ami jóvá tesz egy embert? Az én ideálom, amely felé haladok, úgy szól, hogy „nincsenek gátlásaim, csak elveim”. Ilyennek képzelek el egy jó embert. Egy jót. Nem pedig egy korlátolt nyomorultat.

Abban teljesen biztos vagyok, hogy egy jó ember szabadsága jogán jó, de azt nem állíthatom, hogy a szabadság automatikusan jóvá tenne bárkit is. Természetesen a gonoszság szabadságában állhat valakinek, és azt is meg kell még jegyeznem, hogy egy tettről koránt sem biztos, hogy azonnal meg tudnám ítélni, hogy az jó, vagy rossz.

Egy embert (bár erről a Sötét Oldalnak más véleménye lehet) nézetem szerint az teszi jóvá, hogy maximálisan szabad, és van választási lehetősége. Ha nincs, az korlátoltság, és nem jóság.

Mindennek van azért egy szabályozó elve, mert meg kell tudnunk mondani, mi az, hogy jó, és csak ehhez viszonyítva nevezhetünk valamit vagy valakit jónak vagy rossznak. Nagyon sok év olvasgatása, vitái és gondolkodása után arra jutottam, hogy a jóság lényege a térbeli és időbeli távolság tisztelete és védelme. Az, hogy a gondolkodásunk és tetteink a távolságot őrzik, hogy legyen tér körülöttünk, és legyen idő előttünk, mert az élet a lehetőségről szól, vagyis a szabadságról.

A jóság attól jóság, hogy a lehetőségek kiszélesítésén munkálkodik. Azon, hogy játszhassunk bármilyen szerepet az Élet színpadán, ami nekünk tetszik, és addig, amíg kedvünk van hozzá.

A jó ember eszközei nem a kényszerek, nem a korlátoltság, hanem a józan megfontolás, az összefüggések megértése, a jövő figyelembe vétele, az önfegyelem, a hozzáértés, az elszántság és az életkedv.

Az én gyönyörű szerelmem attól jó, hogy naponta húsz pasassal bújhatna ágyba és négyhez mehetne feleségül, de nem teszi. És ha egy nap majd úgy dönt, hogy nem velem folytatja tovább, bizonyára fájni fog, de meglehet, hogy a döntése a jót szolgálja majd, és ő továbbra is jó marad. Persze, némiképp szellemesen elgondolkodhatunk azon, hogy ennyi férfi közül engem választani, az vajon ép elmére utal-e, de ez már egy másik cikk témája lehetne…

Íróként szabad vagyok, és könnyedén állhatnék pusztító ideológiák szolgálatába. Hatékonyan terjeszthetnék ostoba nézeteket, aljas, gonosz eszméket, és híveket szerezhetnék mindenféle zsarnoki vagy eszelős elképzeléseknek.

Kipróbáltam, csak a magam épülésére, és tudom, hogy menne. Az utam könnyebb lenne, mint most, mert a rendszert szolgálnám, és nem ellene tennék. Ha kommunizmus lenne ebben az országban, és Kádár János lenne az atyaisten, írhatnék kommunista hősökről, akik a gaz, kizsákmányoló, munkáselnyomó imperialista ügynökök ellen küzdenek, és talán egy propagandagépezet emelne a magasba.

Hozzászólások (42)

1. Írta: Jaklin, Dátum: 2009-11-01 14:17 Ez nagyon szép volt...     Azt hiszem az igazi Jóság valóban akkor ütközik ki, amikor bizony szabadásot kap az illető. Amikor már megtehet olyan dolgokat is, amit korábban bizonyos dolgok (pl. pénz vagy ismertség) híján nem tehetett meg. Ekkor eldől, hogy ő valóban jó vagy csak annyira korlátolt volt korábban.    Tényleg vicces lenne bűnrondaként a hűségről vagy éppen az apácaságról prédikálni...     Egyébként én azt gondolom, hogy jó lehet valaki akkor is, amikor korlátolt. Pl. megvetheti egy olyan is kő keményen a drogokat, aki akkor sem tudná őket megszerezni őket, ha kemény elvonálsi tünetektől szenvedne. Vagy éppen egy borzasztóan gyáva ember is valhatja azt, hogy egy bankba betörni bűn, és ő bizony soha nem tenne ilyet...    Maximum a hitelessége nőne abban az esetben, ha valóban lenne szabadsága illetve képessége azt megtenni.    Ami a párdodat illeti: én inkább a helyedben nem tanakodnék ilyesmin, nem is gondolnék másokra, hanem őszintén kihasználnám azt a bármennyi időt is (akár 1 hónap, akár 70 év), amíg veled van...     Annak meg örülünk, hogy nem írsz kommunista hősi eposzokat! Bejelentés

7. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-11-06 21:53 Hello Jaklin!  Arról akartam elmélkedni, hogy az, ahogyan valaki viselkedik, a körülmények miatt van úgy, vagy a belső tulajdonságai miatt. Miért hűséges, aki az? Mert nincs lehetősége, alkalma, megfelelő alany a hűtlenségre? Vagy azért, mert így látja jónak? Miért nem öl, aki nem öl? Mert nincs rá alkalma, fél a büntetéstől, vagy mert így látja jónak?    Ha naponta tíz neked eszméletlenül tetsző férfi kínálkozna fel, a neked tetsző módon, vajon ellenállnál-e a századik vagy az ezredik napon is?    Ha te lennél ennek az országnak a korlátlan hatalmú ura, és valaki beszólna neked az utcán, megkímélnéd az életét akkor is, ha tudnád, hogy soha nem lenne bajod abból, ha kivégezteted?    Minden körülmények között úgy viselkednél, ahogyan viselkedsz? Bejelentés

9. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-11-06 21:57 Hello Bence!  Én meg azt imádom, amikor emberek tüntetnek az atomerőművek ellen, de egyikük sem tudja megmondani, mi történik egy reaktorban. Az ilyeneknek nincsenek érveik, csak érzelmeik. Bejelentés

10. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-11-06 21:58 Frank, nem vagy te filozófus? Bejelentés

Ez sokkal nehezebb kérdés, mint amilyennek elsőre tűnik. Mert mi a jó, és mitől az?

A Valakik (Rendszer, legfelsőbb kaszt, ezek szócsöve, földi helytartói) előszeretettel keverik össze a JÓ EMBERT a KORLÁTOLT EMBERREL. Ma már teljesen általános vélekedés, hogy az a jó ember, aki korlátolt, és aki nem korlátolt, az gonosz. Ez voltaképpen azt jelenti, hogy a szabadság rossz, és aki szabad, az gonosz.

Mi a jó? És mitől az?

Jó az, aki nem öl? Jó vagy rossz? Előre nem eldönthető. Rossz, ha megöl egy gyereket, mert az hangosan sír, és jó, ha megöl egy őrültet, aki egy bombával százezreket akar lemészárolni. Ez utóbbinak az ellenkezője is igaz: aki nem öl meg egy őrültet, aki százezreket fenyeget, az rossz.

Jó ember az, aki a békéről beszél, és képtelen kézbe venni egy pisztolyt? Jó ember az, aki elhányja magát, ha megérzi a lőpor szagát? Jó? Vagy korlátolt?

Jó ember az, aki a hűséget hirdeti, de gátlásai, testi torzsága, betegsége, elváltozása, vagy remetei elzárkózása miatt egyedül él? Jó? Vagy korlátolt? Jó ember az, aki ugyan kapcsolatban él, de gátlásai, testi torzsága, betegsége, elváltozása, vagy a világtól való elzárkózása miatt akkor sem tudna szert tenni egy szeretőre, ha nagyon akarna? Jó? Vagy korlátolt?

Jó ember az, aki nem rabol ki egy bankot, de gyenge idegei miatt képtelen lenne megtenni? Jó? Vagy korlátolt?

Jó ember az, aki szegénységét erényként hirdeti, de mert a pénzről csak buta rögeszméi vannak, akkor sem tudna meggazdagodni, ha az élete függne tőle? Jó? Vagy korlátolt?

Lehetne még példákat hozni ezrével, a kérdés ugyanaz marad.

Miért, és milyen alapon neveznénk ki saját cselekvési képtelenségünket, alkalmatlanságunkat, betegségünket vagy gátlásunkat JÓSÁGNAK?

Én például nem tudok repülni. Ha egy nap azzal állnék elő, hogy aki repül, az gonosz, én pedig nem repülök, vagyis jó vagyok, akkor ez vajon mire utal?

Nem tudok latinul. Aki tud, az gonosz? Aki nem tud, az jó? Jó? Vagy korlátolt?

Hová vezet ez a gondolatmenet? Miért tekinti, nevezi bárki jóságnak azt, hogy néhány dolgot nem képes megtenni?

Ez a gondolatmenet néhány évvel ezelőtt indult el bennem, amikor megismertem egy fickót, aki már annak az elképzelésétől is szabályosan rosszul lett, hogy kezébe vesz egy pisztolyt, és hosszasan értekezett az erőszak és a fegyverek gonoszságáról. Valahogy úgy éreztem, hogy a benne lévő irracionális undor és viszolygás valamilyen iszonyú gátlásból fakad, amely köré kiépített egy egész ideológiát arról, hogy ő egy szent.

Az a gondolat, elv, amit egykor inkább csak éreztem, de pontosan megfogalmazni nem tudtam, mostanában kristályosodott ki bennem igazán, méghozzá a párkapcsolat terén. Egész életemben arra vágytam, hogy gyönyörű kedvesem legyen, akiért irigyel minden férfi, és most, hogy megkaptam, amit annyira akartam, azzal kell szembesülnöm, hogy a dolognak bizonyos hátulütője is van. Nevezetesen az, hogy érzelmileg némiképp érdekes helyzetet eredményez a tény, hogy olyan valakivel vagyok együtt, akire (hogy így mondjam) a fél világ vadászik. Nap, mint nap akad néhány pasas, ismerős és ismeretlen, aki szeretne valamit az én drágámtól.

Ezt pedig valamiképpen kezelnem kell, magamban, és méghozzá jól, mert a rossz reagálásnak csak egy lehet a vége.

Az általános bizalmatlanságba ütköztem bele, amit évezredek óta plántálnak belénk. Nem bízhatunk egymásban, nem bízhatunk magában az emberben. Az idők kezdete óta azt propagálják nekünk, hogy a jó ember csak egyféleképpen tud viselkedni, és ettől jó. Egész vallások, filozófiák választották eszményképüknek a korlátolt embert.

De vajon érdemel-e dicséretet a kő, amelyik lefelé hull a hegyről?

Érdemel-e dicséretet a papír, amelyik meggyullad a lángtól?

Érdemel-e dicséretet a kómában heverő ember, amiért nem öl meg senkit?

Mi az, ami jóvá tesz egy embert? Az én ideálom, amely felé haladok, úgy szól, hogy „nincsenek gátlásaim, csak elveim”. Ilyennek képzelek el egy jó embert. Egy jót. Nem pedig egy korlátolt nyomorultat.

Abban teljesen biztos vagyok, hogy egy jó ember szabadsága jogán jó, de azt nem állíthatom, hogy a szabadság automatikusan jóvá tenne bárkit is. Természetesen a gonoszság szabadságában állhat valakinek, és azt is meg kell még jegyeznem, hogy egy tettről koránt sem biztos, hogy azonnal meg tudnám ítélni, hogy az jó, vagy rossz.

Egy embert (bár erről a Sötét Oldalnak más véleménye lehet) nézetem szerint az teszi jóvá, hogy maximálisan szabad, és van választási lehetősége. Ha nincs, az korlátoltság, és nem jóság.

Mindennek van azért egy szabályozó elve, mert meg kell tudnunk mondani, mi az, hogy jó, és csak ehhez viszonyítva nevezhetünk valamit vagy valakit jónak vagy rossznak. Nagyon sok év olvasgatása, vitái és gondolkodása után arra jutottam, hogy a jóság lényege a térbeli és időbeli távolság tisztelete és védelme. Az, hogy a gondolkodásunk és tetteink a távolságot őrzik, hogy legyen tér körülöttünk, és legyen idő előttünk, mert az élet a lehetőségről szól, vagyis a szabadságról.

A jóság attól jóság, hogy a lehetőségek kiszélesítésén munkálkodik. Azon, hogy játszhassunk bármilyen szerepet az Élet színpadán, ami nekünk tetszik, és addig, amíg kedvünk van hozzá.

A jó ember eszközei nem a kényszerek, nem a korlátoltság, hanem a józan megfontolás, az összefüggések megértése, a jövő figyelembe vétele, az önfegyelem, a hozzáértés, az elszántság és az életkedv.

Az én gyönyörű szerelmem attól jó, hogy naponta húsz pasassal bújhatna ágyba és négyhez mehetne feleségül, de nem teszi. És ha egy nap majd úgy dönt, hogy nem velem folytatja tovább, bizonyára fájni fog, de meglehet, hogy a döntése a jót szolgálja majd, és ő továbbra is jó marad. Persze, némiképp szellemesen elgondolkodhatunk azon, hogy ennyi férfi közül engem választani, az vajon ép elmére utal-e, de ez már egy másik cikk témája lehetne…

Íróként szabad vagyok, és könnyedén állhatnék pusztító ideológiák szolgálatába. Hatékonyan terjeszthetnék ostoba nézeteket, aljas, gonosz eszméket, és híveket szerezhetnék mindenféle zsarnoki vagy eszelős elképzeléseknek.

Kipróbáltam, csak a magam épülésére, és tudom, hogy menne. Az utam könnyebb lenne, mint most, mert a rendszert szolgálnám, és nem ellene tennék. Ha kommunizmus lenne ebben az országban, és Kádár János lenne az atyaisten, írhatnék kommunista hősökről, akik a gaz, kizsákmányoló, munkáselnyomó imperialista ügynökök ellen küzdenek, és talán egy propagandagépezet emelne a magasba.

Hozzászólások (42)

16. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-11-13 04:04 Hello Skris!  Nézőpont kérdése. Én kifejtettem, mit gondolok jóról, és úgy tűnik, ez eléggé radikális nézet...     Én bárkit többre tartok egy könnycseppnél. Nem akarok bezárkózni semmilyen szűk kis közösségbe, vagy falak közé. Ismertem egy fickót, aki ott volt New Yorkban, 2001. szeptember 11-én, élőben látta a tornyok leomlását, és napokat töltött el a környéken. Azt mondta, látta az emberek elképesztő döbbenetét, amikor felfogták, hogy mindegy, miben és mennyire hittek, a tény az, hogy a világ folytatódik az ő kis életükön túl is.    Semmi sem mindegy. Ez a nagy helyzet. Bejelentés

20. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-11-23 05:06 Hello Alex!  Szóval neked elő kellett kapnod az Andan-könyvet? Nincs mindig elől? Nahát!     Andan a tudomány felsőbbségéről beszél, és éppen ezért nem tesz hitet semmi mellett.    Most megint a kaszt által belénkplántált kisebbrendűségi komplexusokról beszélsz. Ennek nincs értéke. Szinte mindenhol ez megy, alig van olyan tanítás, amely ne próbálna meggyőzni minket arról, hogy jelentéktelenek vagyunk. Ennek eredménye ez a rettenetes visszafogottságunk a kutatásban és a cselekvésben. Ez az érzés az, amely tönkre tesz minket, mindannyiunkat.    Semmi sem áll, semmi sem állhat vitán kívül. Annyi más válasz lehetséges arra, amit felvetettél, hogy felsorolni is nehéz. Te hívőként beszélsz. Nem véletlen, hogy keleten sok bölcs tanította azt, hogy el kell vetnünk a gondolatainkat is, hogy felébredjünk. Így igaz.    Egy tudósban nem lehet félelem semmitől, megvetés, tisztelet, gyülölet, szeretet semmi iránt. Rögeszméi sem lehetnek, hinni sem hihet semmiben. Ha ez nincs meg benne, akkor képtelen igazi kutatást végezni. Nem véletlenül mondja Andan az egyik interjúban, hogy Budha volt az első tudós, és a buddha állapot alapfeltétele a tudomány művelésének. Bejelentés

Ez sokkal nehezebb kérdés, mint amilyennek elsőre tűnik. Mert mi a jó, és mitől az?

A Valakik (Rendszer, legfelsőbb kaszt, ezek szócsöve, földi helytartói) előszeretettel keverik össze a JÓ EMBERT a KORLÁTOLT EMBERREL. Ma már teljesen általános vélekedés, hogy az a jó ember, aki korlátolt, és aki nem korlátolt, az gonosz. Ez voltaképpen azt jelenti, hogy a szabadság rossz, és aki szabad, az gonosz.

Mi a jó? És mitől az?

Jó az, aki nem öl? Jó vagy rossz? Előre nem eldönthető. Rossz, ha megöl egy gyereket, mert az hangosan sír, és jó, ha megöl egy őrültet, aki egy bombával százezreket akar lemészárolni. Ez utóbbinak az ellenkezője is igaz: aki nem öl meg egy őrültet, aki százezreket fenyeget, az rossz.

Jó ember az, aki a békéről beszél, és képtelen kézbe venni egy pisztolyt? Jó ember az, aki elhányja magát, ha megérzi a lőpor szagát? Jó? Vagy korlátolt?

Jó ember az, aki a hűséget hirdeti, de gátlásai, testi torzsága, betegsége, elváltozása, vagy remetei elzárkózása miatt egyedül él? Jó? Vagy korlátolt? Jó ember az, aki ugyan kapcsolatban él, de gátlásai, testi torzsága, betegsége, elváltozása, vagy a világtól való elzárkózása miatt akkor sem tudna szert tenni egy szeretőre, ha nagyon akarna? Jó? Vagy korlátolt?

Jó ember az, aki nem rabol ki egy bankot, de gyenge idegei miatt képtelen lenne megtenni? Jó? Vagy korlátolt?

Jó ember az, aki szegénységét erényként hirdeti, de mert a pénzről csak buta rögeszméi vannak, akkor sem tudna meggazdagodni, ha az élete függne tőle? Jó? Vagy korlátolt?

Lehetne még példákat hozni ezrével, a kérdés ugyanaz marad.

Miért, és milyen alapon neveznénk ki saját cselekvési képtelenségünket, alkalmatlanságunkat, betegségünket vagy gátlásunkat JÓSÁGNAK?

Én például nem tudok repülni. Ha egy nap azzal állnék elő, hogy aki repül, az gonosz, én pedig nem repülök, vagyis jó vagyok, akkor ez vajon mire utal?

Nem tudok latinul. Aki tud, az gonosz? Aki nem tud, az jó? Jó? Vagy korlátolt?

Hová vezet ez a gondolatmenet? Miért tekinti, nevezi bárki jóságnak azt, hogy néhány dolgot nem képes megtenni?

Ez a gondolatmenet néhány évvel ezelőtt indult el bennem, amikor megismertem egy fickót, aki már annak az elképzelésétől is szabályosan rosszul lett, hogy kezébe vesz egy pisztolyt, és hosszasan értekezett az erőszak és a fegyverek gonoszságáról. Valahogy úgy éreztem, hogy a benne lévő irracionális undor és viszolygás valamilyen iszonyú gátlásból fakad, amely köré kiépített egy egész ideológiát arról, hogy ő egy szent.

Az a gondolat, elv, amit egykor inkább csak éreztem, de pontosan megfogalmazni nem tudtam, mostanában kristályosodott ki bennem igazán, méghozzá a párkapcsolat terén. Egész életemben arra vágytam, hogy gyönyörű kedvesem legyen, akiért irigyel minden férfi, és most, hogy megkaptam, amit annyira akartam, azzal kell szembesülnöm, hogy a dolognak bizonyos hátulütője is van. Nevezetesen az, hogy érzelmileg némiképp érdekes helyzetet eredményez a tény, hogy olyan valakivel vagyok együtt, akire (hogy így mondjam) a fél világ vadászik. Nap, mint nap akad néhány pasas, ismerős és ismeretlen, aki szeretne valamit az én drágámtól.

Ezt pedig valamiképpen kezelnem kell, magamban, és méghozzá jól, mert a rossz reagálásnak csak egy lehet a vége.

Az általános bizalmatlanságba ütköztem bele, amit évezredek óta plántálnak belénk. Nem bízhatunk egymásban, nem bízhatunk magában az emberben. Az idők kezdete óta azt propagálják nekünk, hogy a jó ember csak egyféleképpen tud viselkedni, és ettől jó. Egész vallások, filozófiák választották eszményképüknek a korlátolt embert.

De vajon érdemel-e dicséretet a kő, amelyik lefelé hull a hegyről?

Érdemel-e dicséretet a papír, amelyik meggyullad a lángtól?

Érdemel-e dicséretet a kómában heverő ember, amiért nem öl meg senkit?

Mi az, ami jóvá tesz egy embert? Az én ideálom, amely felé haladok, úgy szól, hogy „nincsenek gátlásaim, csak elveim”. Ilyennek képzelek el egy jó embert. Egy jót. Nem pedig egy korlátolt nyomorultat.

Abban teljesen biztos vagyok, hogy egy jó ember szabadsága jogán jó, de azt nem állíthatom, hogy a szabadság automatikusan jóvá tenne bárkit is. Természetesen a gonoszság szabadságában állhat valakinek, és azt is meg kell még jegyeznem, hogy egy tettről koránt sem biztos, hogy azonnal meg tudnám ítélni, hogy az jó, vagy rossz.

Egy embert (bár erről a Sötét Oldalnak más véleménye lehet) nézetem szerint az teszi jóvá, hogy maximálisan szabad, és van választási lehetősége. Ha nincs, az korlátoltság, és nem jóság.

Mindennek van azért egy szabályozó elve, mert meg kell tudnunk mondani, mi az, hogy jó, és csak ehhez viszonyítva nevezhetünk valamit vagy valakit jónak vagy rossznak. Nagyon sok év olvasgatása, vitái és gondolkodása után arra jutottam, hogy a jóság lényege a térbeli és időbeli távolság tisztelete és védelme. Az, hogy a gondolkodásunk és tetteink a távolságot őrzik, hogy legyen tér körülöttünk, és legyen idő előttünk, mert az élet a lehetőségről szól, vagyis a szabadságról.

A jóság attól jóság, hogy a lehetőségek kiszélesítésén munkálkodik. Azon, hogy játszhassunk bármilyen szerepet az Élet színpadán, ami nekünk tetszik, és addig, amíg kedvünk van hozzá.

A jó ember eszközei nem a kényszerek, nem a korlátoltság, hanem a józan megfontolás, az összefüggések megértése, a jövő figyelembe vétele, az önfegyelem, a hozzáértés, az elszántság és az életkedv.

Az én gyönyörű szerelmem attól jó, hogy naponta húsz pasassal bújhatna ágyba és négyhez mehetne feleségül, de nem teszi. És ha egy nap majd úgy dönt, hogy nem velem folytatja tovább, bizonyára fájni fog, de meglehet, hogy a döntése a jót szolgálja majd, és ő továbbra is jó marad. Persze, némiképp szellemesen elgondolkodhatunk azon, hogy ennyi férfi közül engem választani, az vajon ép elmére utal-e, de ez már egy másik cikk témája lehetne…

Íróként szabad vagyok, és könnyedén állhatnék pusztító ideológiák szolgálatába. Hatékonyan terjeszthetnék ostoba nézeteket, aljas, gonosz eszméket, és híveket szerezhetnék mindenféle zsarnoki vagy eszelős elképzeléseknek.

Kipróbáltam, csak a magam épülésére, és tudom, hogy menne. Az utam könnyebb lenne, mint most, mert a rendszert szolgálnám, és nem ellene tennék. Ha kommunizmus lenne ebben az országban, és Kádár János lenne az atyaisten, írhatnék kommunista hősökről, akik a gaz, kizsákmányoló, munkáselnyomó imperialista ügynökök ellen küzdenek, és talán egy propagandagépezet emelne a magasba.

Hozzászólások (42)

23. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-12-14 15:37 Hello Alex!  Igen, Andan azt tanácsolja, hogy kapcsoljuk ki a véleménygépet az elménkben, és akkor megszabadulunk a hazugságoktól.    Andan számára megfigyelt tény a kaszt léte és működése.    A jelentéktelenségünkről nagyon sok helyen írnak. A materializmust nem kell magyaráznom. Rengeteg vallás is abból indul ki, hogy az ember egy senki. Például a kereszténység is ilyen.    Szerintem nem értjük egymást. A tudomány alapja a tiszta megfigyelés és annak pontos dokumentálása. A dokumentálás azért szükséges, hogy mások is elvégezhessék a megfigyelést, azaz ellenőrizhessék. Ha a tudósnak érzelmei, előítéletei, rögeszméi vannak, akkor nem képes a tiszta megfigyelésre. Tudnék mesélni arról, hogy a legapróbb előítélet vagy a legminimálisabb szeretet vagy utálat vagy félelem (stb.) mennyire elferdítheti a tapasztalatot.    Dehogy vélem magam tudósnak. Elég alacsony pontszámot adtam rá magamnak.    Nem tudjuk, hogy térben és időben mindig megtalálható volt-e valamiféle istenben való hit. De ha így is volt, csak azért, mert régről ered egy hiba, még abba lehet hagyni. Az istenben való hit és az isten elutasítása ugyanolyan rossz. Nem tudjuk, hogy van-e, és nem tudjuk, hogy ha van, akkor milyen és mit csinál. De az biztos, hogy egy égő csipkebokrot ezerféleképpen lehet magyarázni, nem csak a világmindenség teremtőjével.     A tiszta ész nem helyettesíti a tudományos kutatást, amely megfigyelés-dokumentálás-elméletállítás-megfigyelés-dokumentálás... cikluson halad előre. Bejelentés

24. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-12-14 15:46 Hello Alex!  Dehogy állok minden felett. Pedig állnék, mint Buddha. Tetszene.     Az, hogy nincs más út, mint szembenézni a nehézségekkel, megérteni azokat és kezelni a problémákat, nem menekülés. Az, hogy majd az ufók vagy a túlvilági lények vagy a mindenség teremtője megmenti az embereket, az viszont menekülés.    A felelősség és a munka elhárítása az a hit, hogy majd valami külső dolog mindent megold, nekünk semmi dolgunk nincs, mint nagyon megalázkodni. Épp hogy nem ez az út, hanem ennek az ellenkezője. Minden a mi dolgunk, a tiéd, az enyém, a többieké.    Egy szerelem hatására sok minden változott bennem az elmúlt néhány hónapban. Több mindent értettem meg, mint egész életemben. Évtizedes szokásokat, sajátosságokat dobtam el végleg, és könnyedén. Mert fűtött valami, hogy megváltozzak, hogy igazán megnézzek dolgokat, és igazán kiderítsem, hogy igaz-e vagy sem. Bejelentés

26. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2010-01-01 22:34 Hello Alex!  A buddhizmusban csak te nem vagy illúzió, minden más igen, ideértve a fizikai univerzumot, az emlékeidet, a gondolataidat, az érzelmeidet és a személyiségedet is. Csak egy örökkévaló üresség vagy. Ez nagyon is a lélek lényege, és ez egy tiszta leírása annak.    Gorkie mellett rendkívül kell hinnem önmagamban és a képességeimben, különben jaj nekem.     A lélek és az isten fogalmak nem feltétlenül tartoznak össze. Sőt. Az ok-okozati lánc is elindult egyszer, és nem kell legyen mindennek oka, mint a fizikai univerzumban. Az isten pedig, ahogyan Andan írja, egykor csupán azt jelentette, hogy van hová fejlődni a lélek számára. Nem pedig azt, hogy zsarnokoskodik felette valami végtelen hatalmú szadista állat.    Jól látod, hogy ennek az eleve elrendelésnek éppen az az értelme, hogy az emberek ne igen higgyenek magukban és a képességeikben. Egy olyan embert, aki össze van törve, aki egy senkinek, jelentéktelen porszemnek vagy fogaskeréknek látja magát, nagyon könnyű elnyomni és dróton rángatni.    Nincs logikai kapocs isten és a lélek között. De még ha van is, csak adott gondolati konsztextusban van. Az pedig GONDOLATI, és nem tapasztalati. A logika nem ad ki tényeket vagy igazságokat, csak valószínűségeket - amik egy adott kontextusban valószínűnek LÁTSZANAK. De csak ennyi.    Most nincs előttem Andan, de ha jól emlékszem, Andan azt írja istenről, hogy az ember nem tud megbizonyosodni a létéről. Az ember. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet tudományos bizonyosságot szerezni a létéről. Csak azt jelenti, hogy a homo sapiens nem képes rá, mert nincs azon a szellemi szinten. De vannak magasabb szintek is.    Az egész rendszer arról szól, hogy tönkretegye az embert. Mivel a képességeket nem lehet elvenni, az önbizalmát kell megingatni. És ha ez bejön, nem fogja használni a képességeit sem, mert azt hiszi, nem szabad, vagy nem léteznek.    Minden, amit írsz, összefoglalható abban, hogy NE NÉZD MEG! Hitviták, teológiák, szent könyvek, gondolatok, vélemények, érvek, ellenérvek stb. Fel sem merül az, hogy valaki, tiszta tudattal, megnézi, hogy mi hogyan van. És ha nem tetszik neki, akkor változtat rajta. Pedig ez volna a lényeg. Van lélek? Nem tudom, de nézzük meg! Van isten? Nem tudom, de nézzük meg! Lapos a Föld? Nem tudom, de nézzük meg! Oswald ölte meg Kennedy-t? Nem tudom, de nézzük meg! Ez a halála minden manipulatív rendszernek.    Én egy dolgot tudok. Ha van isten, nem akarom, hogy bármilyen sorsot szánjon nekem. És ha van, akkor mindegy, mit szán nekem, tiltakozni és küzdeni fogok ellene, és inkább szenvedjek örökké vagy semmisüljek meg, de akkor sem fogadok el semmilyen börtönt (sorsot).    Egy buddhista tanító mondta, hogy az élet olyan, mint a víz, a karma meg olyan, mint a cső, amiben a víz folyik; mindegy, hogy merre vezet a cső, meghatározza a víz útját, vagyis mindegy, milyen valaki karmája, az is csak karma, ami meggátolja, hogy szabadon éljen. Tehát minden karma rossz. Bejelentés

27. Írta: Alex, Dátum: 2010-01-04 22:59 Szia Duncan!    Zsarnokoskodo szadista allat? Ez lenne hat a lelek Andani fejlodesenek a perspektivaja?     Nem ezt irtam az eleve elrendelesrol igazi ertelmerol. A tapasztalat az, hogy akik hisznek, azok egyike sem osszetort jelentektelen porszem. Sokkal inkabb azok, akik nem tudjak eletuk terhet megosztani. Az elet csak akkor tor meg igazan, ha a keresztedet - semmi remeny nelkul - sajat magadnak kell cipelni. Az eleve elrendeles arrol szol, hogy a kereszt soha nem akkora, hogy ne bird el, es ha neheznek talalod van, aki segitsen elhordani. Ez pedig vegtelenul optimista szemlelet. Igy felvertezve aztan jut ido foglalkozni az ember sajat kepessegei fejlesztesevel es nem kell bizonytalansagban vergodni, ami ep ezen kepessegek fejlodesenek a megkotoje.     Van tapasztalat (mint irtam megfigyeles - dokumentalas - elmeletallitas altalad emlitett kriteriumai szerint), miert mondod, hogy nem?     Az emberi lelek meg tud bizonyosodni isten leterol. Mert a lelek az isteni minden emberben.     A rendszer lehet, hogy errol szol, de a vallasok igazi tanitasai felszabaditanak. Csak kenyelembol es egyeb okokbol az emberek a kozvetitokre hallgatnak (egyhaz stb.) es azok tenyleg megkothetnek. De ha valaki visszanyul a eredeti tanitashoz es csak arra, csakis arra oszpontosit az az ember nem fog tonkremenni es az onbizalmaval is minden rendben lesz. Mert a kozvetitok ember altal alkotott valamik, igy termeszetuknel fogva tokeletlenek. De az igazi tanitas tokeletesebb. A tapasztalas es bizonyossag a tanitas eredetet illetoleg pedig vegtelenul egyszeru: mivel a hit nem sajat akaratunktol fuggo valami, ha egy dolog megerint (ugy, hogy eleted meghatarozojava valik, bizonyossagga valik, hogy ott munkal benned az erkolcsi torveny es a szeretet) az annak jele, hogy lelked \"ranyitott az isteni sikra\".    Miert \"Ne nezd meg\"? Ep ellenkezoleg!! De mig a fizikai univerzum megfigyelesere eleg jo modszereink vannak, isten es a lelek kutatasat illetoleg ez mar nehezebb kerdes. Kalvinnal ertek egyett, aki azt irta, hogyha mindenre ugy is tekintunk, mint egyben Isten munkajara, amiben Isten nemileg kozli magat velunk, van mod megbizonyosodni arrol, hogy amit Istenrol gondolunk (igazsagos, josagos, mindenhato, tokeletes stb.) az ugy is van, megha igazi lenyeget talan soha nem lesz modunkban kikutatni. A kutatas, vagyis a nezd meg az majdnemhogy kotelessegunk is, de ez nem jelenti azt, hogy a tudosnak erkolcstelennek es erzelemmentesnek kell lennie. Olyan ez, mint azt varni az irotol, hogy steril kornyezetben (elszakadva emberi onmagatol) alkosson. No de hat a steril kornyezet a muzsat is megoli, vagy nem?    Duncan, Duncan!!!! Ha Isten szeret Teged, akkor olyan sorsot szan Neked, amilyen a legjobb Neked. Honnan veszed a megrogzottseget, hogy minden Isten/karma rossz? Csak nem szemelyes tapasztalat? Az iroi tehetseged kitol vagy mitol van? Ha istentol van, akkor tiltakozol es kuzdesz ellenne? Hat nem vettem eszre!!! Ha a szerelmed feltunese eletedben isteni ajandek, akkor nem fogadod el? Tudod, mig nem dontesz sajat magad a szuletesedrol es a halalodrol mindig felteszem majd a kerdest, amire nem akarsz valaszolni: hogyan kepzeled a sajat magad megvaltasat onerobol? Vagy hogy maradjak hu a cikk cimehez: magadtol jobba tudsz valni? Bejelentés

28. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2010-01-11 13:25 Hello Alex!  Olvasd vissza, amit a végtelen hatalmú szadista állatról írtam. Ez nem Andan elképzelése a lélek útjáról. Sőt.    Én keresztet se akarok. Most akkor mi van?     Hogyan nyúlsz vissza az eredeti tanításhoz? És honnan tudod, hogy az eredeti? Elolvasni egy kinyilatkoztatást arról, hogy a dolgok hogyan vannak, mi vagyok, honnan jöttem és merre tartok, az nem igazság, csak betűk. Ez nem egy tanítás. A tanítás az valami olyan kell legyen, amit meg lehet érteni, amit csinálni lehet, amivel el lehet jutni valahová.    Te hívő vagy, Alex. Én nem vagyok az. Ezért nem fogadjuk el egymás érveit.    Te azt mondod, "megérint" valami. És ez fontos, ennek óriási a jelentősége. Én meg azt mondom, hogy ez semmi, ennek jelentősége nulla. Ez nem tudomány, hanem érzelgőség. Az én szememben.    Az a tudomány, amely megfelel a kémia vagy a fizika kutatására, a lélek kutatására is megfelel. Én így tapasztaltam meg, hogy lélek vagyok. A tudomány a valóságról szól, nem a fizikai dolgokról. Ez összemosás és manipuláció.    Nem érted, amit a tudós lelkiállapotáról írtam. Ha a tudos hisz valamiben, valamilyen világképben, vagy elképzelésben, akkor a tudata nem eléggé tiszta, nem eléggé üres ahhoz, hogy abban zavar nélkül jelenjen meg az, amit megfigyel.    Isten ne szeressen, és ne szánjon nekem semmit. Majd én döntök.     Micsoda becsmérlés ez. Látod, ezt csinálja a hited. Kitől van az írói tehetségem? Még ehhez is kevés vagyok, szerinted? Én eléggé jól végig tudom követni az érdeklődésemet, a megértéseimet, és látom a nagyon sok éven át ívelő erőfeszítéseimet, hogy megértsek dolgokat az írással kapcsolatban.    Persze, hogy jobb tudok lenni. Megtanulhatok szembenézni az élettel. Ha majd olvasod az új Amert, látni fogod, miken mentem át, és mi volt a cél. Fel lehet nőni. Bejelentés

30. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2010-01-12 13:41 Hello Alex!  Akkor gondolkodjunk hangosan.    Egy tudósnak buddhának kell lennie. Ez a véleményem. Lehet, hogy nem az minden percben, lehet, hogy nincs ebben az állapotban állandóan, de amikor tudósként "dolgozik", amikor kutat, akkor nem tehet mást. Ez még akkor is igaz, sajnos, ha a tudományban nagyon igyekeztek olyan eljárásokat és kontrollmódszereket kidolgozni, amik a lehető leginkább kiküszöbölik az emberi érzelmeket, a hitet és egyéb olyan tényezőket, akik megakadályozzák, hogy olyannak lássunk valamit, amilyen.    Szükséges. Ha négy ember megnéz egy naplementét vagy egy falevelet vagy egy filmet, mindegyik másképp ítéli majd meg, másképpen éli meg, mást lát benne, függően az érzelmeitől, személyiségétől, információitól stb. És mind tévednek. A tudományban ezt nem lehet megengedni.    Nem érzékeny pont. Csak rámutattam, hogy az ilyen hitrendszerek folyamatos becsmérlése az embernek, az emberi erőfeszítéseknek, az emberi bátorságnak, és annak a jognak, hogy valaki felelősséget vállaljon.    Mi van még a géneken kívül? Az amnézia. Amely elfedi a korábbi életeket. Bejelentés

Ez sokkal nehezebb kérdés, mint amilyennek elsőre tűnik. Mert mi a jó, és mitől az?

A Valakik (Rendszer, legfelsőbb kaszt, ezek szócsöve, földi helytartói) előszeretettel keverik össze a JÓ EMBERT a KORLÁTOLT EMBERREL. Ma már teljesen általános vélekedés, hogy az a jó ember, aki korlátolt, és aki nem korlátolt, az gonosz. Ez voltaképpen azt jelenti, hogy a szabadság rossz, és aki szabad, az gonosz.

Mi a jó? És mitől az?

Jó az, aki nem öl? Jó vagy rossz? Előre nem eldönthető. Rossz, ha megöl egy gyereket, mert az hangosan sír, és jó, ha megöl egy őrültet, aki egy bombával százezreket akar lemészárolni. Ez utóbbinak az ellenkezője is igaz: aki nem öl meg egy őrültet, aki százezreket fenyeget, az rossz.

Jó ember az, aki a békéről beszél, és képtelen kézbe venni egy pisztolyt? Jó ember az, aki elhányja magát, ha megérzi a lőpor szagát? Jó? Vagy korlátolt?

Jó ember az, aki a hűséget hirdeti, de gátlásai, testi torzsága, betegsége, elváltozása, vagy remetei elzárkózása miatt egyedül él? Jó? Vagy korlátolt? Jó ember az, aki ugyan kapcsolatban él, de gátlásai, testi torzsága, betegsége, elváltozása, vagy a világtól való elzárkózása miatt akkor sem tudna szert tenni egy szeretőre, ha nagyon akarna? Jó? Vagy korlátolt?

Jó ember az, aki nem rabol ki egy bankot, de gyenge idegei miatt képtelen lenne megtenni? Jó? Vagy korlátolt?

Jó ember az, aki szegénységét erényként hirdeti, de mert a pénzről csak buta rögeszméi vannak, akkor sem tudna meggazdagodni, ha az élete függne tőle? Jó? Vagy korlátolt?

Lehetne még példákat hozni ezrével, a kérdés ugyanaz marad.

Miért, és milyen alapon neveznénk ki saját cselekvési képtelenségünket, alkalmatlanságunkat, betegségünket vagy gátlásunkat JÓSÁGNAK?

Én például nem tudok repülni. Ha egy nap azzal állnék elő, hogy aki repül, az gonosz, én pedig nem repülök, vagyis jó vagyok, akkor ez vajon mire utal?

Nem tudok latinul. Aki tud, az gonosz? Aki nem tud, az jó? Jó? Vagy korlátolt?

Hová vezet ez a gondolatmenet? Miért tekinti, nevezi bárki jóságnak azt, hogy néhány dolgot nem képes megtenni?

Ez a gondolatmenet néhány évvel ezelőtt indult el bennem, amikor megismertem egy fickót, aki már annak az elképzelésétől is szabályosan rosszul lett, hogy kezébe vesz egy pisztolyt, és hosszasan értekezett az erőszak és a fegyverek gonoszságáról. Valahogy úgy éreztem, hogy a benne lévő irracionális undor és viszolygás valamilyen iszonyú gátlásból fakad, amely köré kiépített egy egész ideológiát arról, hogy ő egy szent.

Az a gondolat, elv, amit egykor inkább csak éreztem, de pontosan megfogalmazni nem tudtam, mostanában kristályosodott ki bennem igazán, méghozzá a párkapcsolat terén. Egész életemben arra vágytam, hogy gyönyörű kedvesem legyen, akiért irigyel minden férfi, és most, hogy megkaptam, amit annyira akartam, azzal kell szembesülnöm, hogy a dolognak bizonyos hátulütője is van. Nevezetesen az, hogy érzelmileg némiképp érdekes helyzetet eredményez a tény, hogy olyan valakivel vagyok együtt, akire (hogy így mondjam) a fél világ vadászik. Nap, mint nap akad néhány pasas, ismerős és ismeretlen, aki szeretne valamit az én drágámtól.

Ezt pedig valamiképpen kezelnem kell, magamban, és méghozzá jól, mert a rossz reagálásnak csak egy lehet a vége.

Az általános bizalmatlanságba ütköztem bele, amit évezredek óta plántálnak belénk. Nem bízhatunk egymásban, nem bízhatunk magában az emberben. Az idők kezdete óta azt propagálják nekünk, hogy a jó ember csak egyféleképpen tud viselkedni, és ettől jó. Egész vallások, filozófiák választották eszményképüknek a korlátolt embert.

De vajon érdemel-e dicséretet a kő, amelyik lefelé hull a hegyről?

Érdemel-e dicséretet a papír, amelyik meggyullad a lángtól?

Érdemel-e dicséretet a kómában heverő ember, amiért nem öl meg senkit?

Mi az, ami jóvá tesz egy embert? Az én ideálom, amely felé haladok, úgy szól, hogy „nincsenek gátlásaim, csak elveim”. Ilyennek képzelek el egy jó embert. Egy jót. Nem pedig egy korlátolt nyomorultat.

Abban teljesen biztos vagyok, hogy egy jó ember szabadsága jogán jó, de azt nem állíthatom, hogy a szabadság automatikusan jóvá tenne bárkit is. Természetesen a gonoszság szabadságában állhat valakinek, és azt is meg kell még jegyeznem, hogy egy tettről koránt sem biztos, hogy azonnal meg tudnám ítélni, hogy az jó, vagy rossz.

Egy embert (bár erről a Sötét Oldalnak más véleménye lehet) nézetem szerint az teszi jóvá, hogy maximálisan szabad, és van választási lehetősége. Ha nincs, az korlátoltság, és nem jóság.

Mindennek van azért egy szabályozó elve, mert meg kell tudnunk mondani, mi az, hogy jó, és csak ehhez viszonyítva nevezhetünk valamit vagy valakit jónak vagy rossznak. Nagyon sok év olvasgatása, vitái és gondolkodása után arra jutottam, hogy a jóság lényege a térbeli és időbeli távolság tisztelete és védelme. Az, hogy a gondolkodásunk és tetteink a távolságot őrzik, hogy legyen tér körülöttünk, és legyen idő előttünk, mert az élet a lehetőségről szól, vagyis a szabadságról.

A jóság attól jóság, hogy a lehetőségek kiszélesítésén munkálkodik. Azon, hogy játszhassunk bármilyen szerepet az Élet színpadán, ami nekünk tetszik, és addig, amíg kedvünk van hozzá.

A jó ember eszközei nem a kényszerek, nem a korlátoltság, hanem a józan megfontolás, az összefüggések megértése, a jövő figyelembe vétele, az önfegyelem, a hozzáértés, az elszántság és az életkedv.

Az én gyönyörű szerelmem attól jó, hogy naponta húsz pasassal bújhatna ágyba és négyhez mehetne feleségül, de nem teszi. És ha egy nap majd úgy dönt, hogy nem velem folytatja tovább, bizonyára fájni fog, de meglehet, hogy a döntése a jót szolgálja majd, és ő továbbra is jó marad. Persze, némiképp szellemesen elgondolkodhatunk azon, hogy ennyi férfi közül engem választani, az vajon ép elmére utal-e, de ez már egy másik cikk témája lehetne…

Íróként szabad vagyok, és könnyedén állhatnék pusztító ideológiák szolgálatába. Hatékonyan terjeszthetnék ostoba nézeteket, aljas, gonosz eszméket, és híveket szerezhetnék mindenféle zsarnoki vagy eszelős elképzeléseknek.

Kipróbáltam, csak a magam épülésére, és tudom, hogy menne. Az utam könnyebb lenne, mint most, mert a rendszert szolgálnám, és nem ellene tennék. Ha kommunizmus lenne ebben az országban, és Kádár János lenne az atyaisten, írhatnék kommunista hősökről, akik a gaz, kizsákmányoló, munkáselnyomó imperialista ügynökök ellen küzdenek, és talán egy propagandagépezet emelne a magasba.

Hozzászólások (42)

Ez sokkal nehezebb kérdés, mint amilyennek elsőre tűnik. Mert mi a jó, és mitől az?

A Valakik (Rendszer, legfelsőbb kaszt, ezek szócsöve, földi helytartói) előszeretettel keverik össze a JÓ EMBERT a KORLÁTOLT EMBERREL. Ma már teljesen általános vélekedés, hogy az a jó ember, aki korlátolt, és aki nem korlátolt, az gonosz. Ez voltaképpen azt jelenti, hogy a szabadság rossz, és aki szabad, az gonosz.

Mi a jó? És mitől az?

Jó az, aki nem öl? Jó vagy rossz? Előre nem eldönthető. Rossz, ha megöl egy gyereket, mert az hangosan sír, és jó, ha megöl egy őrültet, aki egy bombával százezreket akar lemészárolni. Ez utóbbinak az ellenkezője is igaz: aki nem öl meg egy őrültet, aki százezreket fenyeget, az rossz.

Jó ember az, aki a békéről beszél, és képtelen kézbe venni egy pisztolyt? Jó ember az, aki elhányja magát, ha megérzi a lőpor szagát? Jó? Vagy korlátolt?

Jó ember az, aki a hűséget hirdeti, de gátlásai, testi torzsága, betegsége, elváltozása, vagy remetei elzárkózása miatt egyedül él? Jó? Vagy korlátolt? Jó ember az, aki ugyan kapcsolatban él, de gátlásai, testi torzsága, betegsége, elváltozása, vagy a világtól való elzárkózása miatt akkor sem tudna szert tenni egy szeretőre, ha nagyon akarna? Jó? Vagy korlátolt?

Jó ember az, aki nem rabol ki egy bankot, de gyenge idegei miatt képtelen lenne megtenni? Jó? Vagy korlátolt?

Jó ember az, aki szegénységét erényként hirdeti, de mert a pénzről csak buta rögeszméi vannak, akkor sem tudna meggazdagodni, ha az élete függne tőle? Jó? Vagy korlátolt?

Lehetne még példákat hozni ezrével, a kérdés ugyanaz marad.

Miért, és milyen alapon neveznénk ki saját cselekvési képtelenségünket, alkalmatlanságunkat, betegségünket vagy gátlásunkat JÓSÁGNAK?

Én például nem tudok repülni. Ha egy nap azzal állnék elő, hogy aki repül, az gonosz, én pedig nem repülök, vagyis jó vagyok, akkor ez vajon mire utal?

Nem tudok latinul. Aki tud, az gonosz? Aki nem tud, az jó? Jó? Vagy korlátolt?

Hová vezet ez a gondolatmenet? Miért tekinti, nevezi bárki jóságnak azt, hogy néhány dolgot nem képes megtenni?

Ez a gondolatmenet néhány évvel ezelőtt indult el bennem, amikor megismertem egy fickót, aki már annak az elképzelésétől is szabályosan rosszul lett, hogy kezébe vesz egy pisztolyt, és hosszasan értekezett az erőszak és a fegyverek gonoszságáról. Valahogy úgy éreztem, hogy a benne lévő irracionális undor és viszolygás valamilyen iszonyú gátlásból fakad, amely köré kiépített egy egész ideológiát arról, hogy ő egy szent.

Az a gondolat, elv, amit egykor inkább csak éreztem, de pontosan megfogalmazni nem tudtam, mostanában kristályosodott ki bennem igazán, méghozzá a párkapcsolat terén. Egész életemben arra vágytam, hogy gyönyörű kedvesem legyen, akiért irigyel minden férfi, és most, hogy megkaptam, amit annyira akartam, azzal kell szembesülnöm, hogy a dolognak bizonyos hátulütője is van. Nevezetesen az, hogy érzelmileg némiképp érdekes helyzetet eredményez a tény, hogy olyan valakivel vagyok együtt, akire (hogy így mondjam) a fél világ vadászik. Nap, mint nap akad néhány pasas, ismerős és ismeretlen, aki szeretne valamit az én drágámtól.

Ezt pedig valamiképpen kezelnem kell, magamban, és méghozzá jól, mert a rossz reagálásnak csak egy lehet a vége.

Az általános bizalmatlanságba ütköztem bele, amit évezredek óta plántálnak belénk. Nem bízhatunk egymásban, nem bízhatunk magában az emberben. Az idők kezdete óta azt propagálják nekünk, hogy a jó ember csak egyféleképpen tud viselkedni, és ettől jó. Egész vallások, filozófiák választották eszményképüknek a korlátolt embert.

De vajon érdemel-e dicséretet a kő, amelyik lefelé hull a hegyről?

Érdemel-e dicséretet a papír, amelyik meggyullad a lángtól?

Érdemel-e dicséretet a kómában heverő ember, amiért nem öl meg senkit?

Mi az, ami jóvá tesz egy embert? Az én ideálom, amely felé haladok, úgy szól, hogy „nincsenek gátlásaim, csak elveim”. Ilyennek képzelek el egy jó embert. Egy jót. Nem pedig egy korlátolt nyomorultat.

Abban teljesen biztos vagyok, hogy egy jó ember szabadsága jogán jó, de azt nem állíthatom, hogy a szabadság automatikusan jóvá tenne bárkit is. Természetesen a gonoszság szabadságában állhat valakinek, és azt is meg kell még jegyeznem, hogy egy tettről koránt sem biztos, hogy azonnal meg tudnám ítélni, hogy az jó, vagy rossz.

Egy embert (bár erről a Sötét Oldalnak más véleménye lehet) nézetem szerint az teszi jóvá, hogy maximálisan szabad, és van választási lehetősége. Ha nincs, az korlátoltság, és nem jóság.

Mindennek van azért egy szabályozó elve, mert meg kell tudnunk mondani, mi az, hogy jó, és csak ehhez viszonyítva nevezhetünk valamit vagy valakit jónak vagy rossznak. Nagyon sok év olvasgatása, vitái és gondolkodása után arra jutottam, hogy a jóság lényege a térbeli és időbeli távolság tisztelete és védelme. Az, hogy a gondolkodásunk és tetteink a távolságot őrzik, hogy legyen tér körülöttünk, és legyen idő előttünk, mert az élet a lehetőségről szól, vagyis a szabadságról.

A jóság attól jóság, hogy a lehetőségek kiszélesítésén munkálkodik. Azon, hogy játszhassunk bármilyen szerepet az Élet színpadán, ami nekünk tetszik, és addig, amíg kedvünk van hozzá.

A jó ember eszközei nem a kényszerek, nem a korlátoltság, hanem a józan megfontolás, az összefüggések megértése, a jövő figyelembe vétele, az önfegyelem, a hozzáértés, az elszántság és az életkedv.

Az én gyönyörű szerelmem attól jó, hogy naponta húsz pasassal bújhatna ágyba és négyhez mehetne feleségül, de nem teszi. És ha egy nap majd úgy dönt, hogy nem velem folytatja tovább, bizonyára fájni fog, de meglehet, hogy a döntése a jót szolgálja majd, és ő továbbra is jó marad. Persze, némiképp szellemesen elgondolkodhatunk azon, hogy ennyi férfi közül engem választani, az vajon ép elmére utal-e, de ez már egy másik cikk témája lehetne…

Íróként szabad vagyok, és könnyedén állhatnék pusztító ideológiák szolgálatába. Hatékonyan terjeszthetnék ostoba nézeteket, aljas, gonosz eszméket, és híveket szerezhetnék mindenféle zsarnoki vagy eszelős elképzeléseknek.

Kipróbáltam, csak a magam épülésére, és tudom, hogy menne. Az utam könnyebb lenne, mint most, mert a rendszert szolgálnám, és nem ellene tennék. Ha kommunizmus lenne ebben az országban, és Kádár János lenne az atyaisten, írhatnék kommunista hősökről, akik a gaz, kizsákmányoló, munkáselnyomó imperialista ügynökök ellen küzdenek, és talán egy propagandagépezet emelne a magasba.

Hozzászólások (42)

Csak a regisztrált látogatók szólhatnak hozzá.
Kérjük, hogy jelentkezzen be vagy regisztráljon.

Powered by AkoComment Tweaked Special Edition v.1.4.6
AkoComment © Copyright 2004 by Arthur Konze - www.mamboportal.com
All right reserved