Ruslan PDF Nyomtatás E-mail
Tartalomjegyzék
Ruslan
Oldal 2

Újabb filmajánló... De egyszerűen nem tudtam kihagyni!

Pár napja vettem egy DVD-t, gondoltam, egy könnyed kis film az ebéd mellé jót fog tenni. Bevettem magam főhadiszállásomra, és egy csípős-csirkés-rizses gyros-tál társaságában nekiálltam filmet nézni. A film címe: Ruslan. Nem vártam sokat, egy kis akciót, semmi egyebet.

De valami egészen mást kaptam.

Már az első jelent olyan volt, hogy csak úgy kapkodtam a fejem. Az első jelenet végén, egyetlen mondattal fel lett építve a főhős, méghozzá mesterien, ahogyan az a nagykönyvben meg vagyon írva. Rögtön meg is néztem egymás után vagy tízszer, hogy okuljak.

Azután futott tovább a film, én meg csak „Hú!” meg „Ha!”. Egymás után háromszor végignéztem a Ruslant, elejétől a végéig. Jelenleg az egyik kedvencem. A hangulata, a zenéje, a párbeszédek, a szereplők gesztusai, az akciók, mind nagyon belopták magukat a szívembe.

A Ruslan főszereplője egy orosz fickó, aki Los Angelesben él, és író. Méghozzá olyan igazi író, aki tudja, mit beszél. Egykor a New Yorkba települt orosz maffia végrehajtó embere volt, majd megcsömörlötten átköltözött a kontinens másik oldalára, és regényíró lett. Esélye nem volt annak, hogy egy ilyen sztorit kihagyjak… Cool

Pár hónapja láttam moziban egy akciófilmet, aminek az volt a címe, hogy Elrabolva. Liam Neeson játszotta a főszerepet. A sztori röviden annyi, hogy a főhős egy ex-titkosügynök, akinek Európában elrabolják a lányát, és el akarják adni prostituáltnak. Az apa ezt nehezen viseli, és kézbe veszi az ügyet.

Az Elrabolva és a Ruslan gyakorlatilag ugyanaz a sztori, apró eltérésekkel. Mindkét filmnek egy apa a főszereplője, aki hajdan kemény fickó volt, de visszavonult, majd a lányuk életveszélybe kerül, ők pedig megindulnak, mint a lavina. A fő különbség az, hogy a Ruslan sokkal kisebb költségvetéssel készült – és sokkal jobb film.

A Ruslan főszereplője Steven Seagal, aki az utóbbi kábé tíz évben, vagy húsz filmet dobott össze, aminek körülbelül a tizenöt százaléka nézhető, a többi nem. A Ruslan ez évben készült, és még akkor is Seagal egyik legjobb filmje, ha belevesszük a felsorolásba a hajdani óriási sikereit, mint például az Úszó erőd vagy a Törvényre törve.

Liam Neesont láttam már néhány jó filmben, és néhány rosszban is. Azon kevesek egyike, akinek a neve elég ahhoz, hogy érdekeljen egy film. Ugyanezt elmondhatom Steven Seagalról is, aki ha zsinórban csinál tíz pocsék a filmet, a tizenegyediket is megnézem, hátha jó.

Tény, hogy Liam Neeson körülbelül ötször annyi színészi eszközzel rendelkezik, mint Steven Seagal. Ezek ellenére Seagal sokkal hitelesebb a gátlástalan, öntelt, és kegyetlen ex-orosz verőember szerepében, mint Neeson ex-titkosügynökként. És itt szó nincs az akcióról (pedig lehetne, mert a Ruslan abban is sokkal jobb, mint az Elrabolva). Én egyszerűen csak az arckifejezésekről, a gesztusokról, a dialógusokról, a hanglejtésről és más ilyen látszólagos apróságokról beszélek, amelyek végső soron hitelessé vagy hiteltelenné tesznek egy filmet.

A Ruslan egy nagyon jó akciófilm, ami – furcsamód – akkor is egy nagyon jó film, ha az összes akciót átugorjuk. Nem véletlen, hogy nemzetközi szinten is általában jó vagy nagyon jó értékeléseket kapott.

Fontos, hogy csak eredeti hanggal szabad megnézni, mert a szinkron tönkrevágja az egészet. Egyszerűen kell a filmbe Seagal rekedtes dörmögése, és a valódi orosz színészek által életre keltett orosz maffiózók ízes kiejtése.

Akik az akciók miatt is kíváncsiak lennének a filmre, azoknak érdemes tudniuk, hogy az 58 éves Seagal lefogyott vagy húsz kilót és keményen odateszi magát az összes jelenetben.

A film magyar címe Gyilkosságba hajszolva. A DVD dobozára még rá van írva, hogy Driven to Kill. Ennek ellenére a film tényleges címe az, hogy Ruslan. Ki érti ezt?


Kedvencekhez (1) | Idézés a honlapján | Találatok: 378

  Hozzászólások (16)
RSS hozzászólások
1. Írta: Alex, Dátum: 2009-09-22 16:22
Sziasztok! 
 
Hozzafuznivalom az nincs. Mindennel egyetertek. Csak nem hagyhattam ki, hogy en legyek az elso! :D 
 
De hat Duncan tudja, hogy hajszolom a rekordokat. 
 
Fuggetlenul ettol azert jo ujra hallani Rolad, Duncan.
2. Írta: JOCI, Dátum: 2009-09-22 16:46
Lefogyott húsz kilót... A recept nincs meg? Vagy legalább az a jó pár DVD-n látható elő-betét, hogy miként készült a film? Abban talán benne van. 
Értettem én a többit is, bár az egészből talán a főhőst az elmondott mesteri módon felépítő forg. könyv író eszközei érdekelnek igazán.
3. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-09-23 22:20
Hello Alex! 
Gondolom, már azt hitted, a pszichiáteres cikk után meglátogatott néhány kedves, és túl barátságos, fehér köpenyes bácsi...
4. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-09-23 22:24
Hello Joci! 
Mi a recept a 20 kilós fogyáshoz? Például hiúság. Aztán 5 millió dollár, amit filmenként kap. A filmet neked is csak javasolni tudom. Ügyes dolgok vannak benne.
5. Írta: Alex, Dátum: 2009-09-24 09:55
Sziasztok! 
 
Teljessen mas, remelem megbocsatotok. 
 
Nehany hettel ezelott mar irtam arrol, hogy hogy latom a folyamatokat, amik jatszodnak a hatterben. Abbol, amit latok azt szurtem le, hogy a USD erosodni fog, a forint gyengulni es a DOW JONES index egy hatalmas melyrepules elott all. Azota a dollar gyengult a forint erosodott es a Dow Jones lotavolba kerult a 10000-res hatarhoz. Ha barmelyitek feluti a gazdasagi lapokat es meghallgatja a politikusok, jegybankelnokok szolamait egy visszatero motivumot talal: " a nehezen tul vagyunk", "optimizmus" stb..  
Ugy tunik hat, hogy alapossan mellelottem. Megis azt szeretnem mondani, hogy egy nagyon nehez korszak elott allunk, aminek a kezdo nyitanya az altalam megnevezett USD erosodes, forint gyengules es DOW zuhanas lesz. A helyzet megerett ra, a hinta kilengett es elerte azt a pontot, ahonnan mar nagy valoszinuseggel csak egy ut lehetseges.  
En lennek a legboldogabb, ha nem lenne igazam es a dollar tovabbra is gyengulne tul a 1,5Euros arfolyamon a DOW pedig attorne a 10000-es hatart.  
Ha ez nem tortenik meg belepunk egy ujabb sotet korszakba, ami alapjainkban fogja megrenditenni mostani vilagunkat. Az elottunk allo 3. hullam, ami globalis panikszeru felelmet fog gerjeszteni, elokesziti a tomegeket a duhonges elfogadasara. Es a tomegek ki fogjak magukbol termelni azokat a vezetoket, akik biztositjak majd nekik a cirkuszt. A templomok, mik most uressen allnak ujra elkezdenek telni es az uj Babel torony, amit evtizedek ota epitunk a materialista ideologiaktol eltelve ujra ossze fog dolni.  
 
Mielott valaki elkezdene velem vitatkozni, arra kerem, hogy varjanak egy kis idot es nezzuk meg mi fog tortenni. Ugy gondolom, hogy az altalam megadott merheto es nagyon egyszeru mutatok alakulasa bizonyitja majd az altalam elmondottak helyesegget, vagy helytelenseget. Ugy gondolom, hogy nem fog soka tartani dolog /max 6 honap/, hogy evidens legyen a dolog.  
 
Tehat megegyszer: Ha a USD elkezd erosodni 1,24 fele / jelentos mertekben nem gyengul 1,5 euro/usd arfolyam ala/. 
Ha a DOW Jones nem tori at jelentos mertekben a 10000 hatart, hanem elkezd zuhanni 6500 fele.  
 
Ha ez bekovetkezik, pesszimista vilagvegehangulat lesz urra az embereken. Es minden megtortenhet.
6. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-09-24 17:01
Kedves Alex, Duncan - és tulajdonképpen Mindenki! 8)  
 
A nehezén túl vagyunk, optimizmus? Én inkább vihar előtti csendnek nevezném. Megvolt a válság tesztüzeme, és ha már mindenkinek sikerült megnyugodnia és az éberség lesüllyedt a békaperspektívába, majd akkor jön a nagy >BUMM ugye a médiát 10 évvel ezelőtt száműztem az életemből), hogy a 125 kW / 168 LE feletti autókat luxusautó kategóriába fogják sorolni, és 3x teljesítményadót fizethetek az édes kicsi kocsimra. Tudnám másra költeni a pénzt, viszont számotokra is tanulságos lehet: 
 
Manapság, egy 20 éves, ruszki klímás szakadt kocka Alfa Romeo (oké, most tekintsünk el attól az apróságtól, hogy 3.0 V6, RWD), amiben minden héten elromlik valami luxusautónak minősül. Az exem rosso bőr belsős, automata klímás, 6-7 éves fekete Alfája (1.9 JTD) pedig nem. :grin  
 
Visszatérve a témára, nagyon kíváncsi vagyok a Ruslan elején arra az egymondatos felépítésre. A kedvencem az volt, Duncan, amikor az elme gyilkosaiban bemutattad Andant, fél oldalon át, mekkora jó pasi, erre egy mondattal agyonütötted a végén. A falat kapartam, de az is zseniális volt! ;)
7. Írta: Vadvirag, Dátum: 2009-09-24 17:07
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, ez nagyon összekavarodott... :cry Nézzétek el nekem, de ma berendeltek kötelező időszakos orvosi vizsgálatra a cégnél és az egyik paravánon megláttam, hogy "Értesítjük tisztelt betegeinket, hogy a Pszichiátriai Gondozó Intézet..." - biztosan ez okozott maradandó sokkot. :grin 
 
Újrázom tehát: 
 
Kedves Alex, Duncan - és tulajdonképpen Mindenki! 8)  
 
A nehezén túl vagyunk, optimizmus? Én inkább vihar előtti csendnek nevezném. Megvolt a válság tesztüzeme, és ha már mindenkinek sikerült megnyugodnia és az éberség lesüllyedt a békaperspektívába, majd akkor jön a nagy >BUMM[I] exem rosso bőr belsős, automata klímás, 6-7 éves fekete Alfája (1.9 JTD) pedig nem. :grin  
 
Visszatérve a témára, nagyon kíváncsi vagyok a Ruslan elején arra az egymondatos felépítésre. A kedvencem az volt, Duncan, amikor az elme gyilkosaiban bemutattad Andant, fél oldalon át, mekkora jó pasi, erre egy mondattal agyonütötted a végén. A falat kapartam, de az is zseniális volt! ;)
8. Írta: Vadvirag, Dátum: 2009-09-24 17:11
:cry :cry :cry :cry :cry  
 
Akkor megint. Úgy látszik, a kacsacsőröktől beborul a blog. 
 
A nehezén túl vagyunk, optimizmus? Én inkább vihar előtti csendnek nevezném. Megvolt a válság tesztüzeme, és ha már mindenkinek sikerült megnyugodnia és az éberség lesüllyedt a békaperspektívába, majd akkor jön a nagy BUMM - meg lehet jókat borulni a devizahitelekkel.  
 
Ami engem igazi válságként érint: most tudtam meg egy kollégámtól - mert ugye a médiát 10 évvel ezelőtt száműztem az életemből -, hogy a 125 kW / 168 LE feletti autókat luxusautó kategóriába fogják sorolni, és 3x teljesítményadót fizethetek az édes kicsi kocsimra. 
 
Sorry, Duncan. Tényleg nem volt szándékos a bénázás. :roll
9. Írta: amika, Dátum: 2009-09-25 09:29
Kedves Duncan! 
Köszi a filmajánlót. Az Elrabolva című filmet tegnap megnéztük. Most olvasom épp a Leszboszi cápát, úgyhogy valamelyest témába vágott. A film kissé felszínesnek tűnt ugyan, de azért jó volt figyelni a fickó embervadász technikáit. Ennek a sajnos örökzöldnek számító \"nő mint árucikk\" témának mindig sikerül mélységesen megráznia, most sem volt másképp... Látta valaki a Transzfert (Shuttle, 2008)? Annál úgy voltam, hogy tomboltam a végén, és még másnap is.  
 
Megy két érdekesnek tűnő film a mozikban, az egyik a Free Rainer - médiaguru felébred és elege lesz a felszínből, a másik meg az izlandi Vérvonal - gyilkossággal, géntérképpel, kutatóintézettel. nyam nyam. Az jutott eszembe, hogy ezt az utóbbit megnézhetnénk együtt! Persze nem kell feltétlenül csoporttá verbuválódnunk, jöhetnénk ugyanígy inkognitóban, de talán érdekes lenne az a tudat, hogy egy közös térben hasonló gondolkodású emberek tartózkodnak - szerintem óriási energiák tudnak ilyenkor felszabadulni. Vagy ez hülyeség? Hm, lehet, még reggel van...
10. Írta: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , Dátum: 2009-09-25 10:31
Szia Amika! Erről az inkognitós mozizásról a Deception című film jutott az eszembe. "Ráérsz ma este?" - és csak semmi kérdezősködés. :grin


 
< Előző   Következő >