Ez a cím azért már úgy ott van, nem? Egyébként lesz ez még így se, csak olvassatok tovább!

Amit az alábbiakban ismertetni szeretnék, az egy elmélet. Az ég adta világon semmivel nem tudom alátámasztani, vagyis, ezzel az erővel akár hivatalos tudományos álláspont is lehetne… Mindössze támadt egy gondolatom, amin elindulva kialakult bennem néhány érdekes felvetés és kérdés, amelyeket szeretnék megosztani veletek. Nem olvastam még hasonló okfejtést, de talán csak nem vagyok eléggé tájékozott, vagy eléggé normális, vagy eléggé őrült. Vagy eléggé valami más.

A szexuális elfajzásokkal kapcsolatban az első probléma az, hogy mit is nevezzünk „elfajzásnak”, és milyen alapon? Hagyjuk az (állítólagos) társadalmi normákat, a különféle hitrendszerek diktátumait és az egyes közösségekre jellemző tabukat.

Induljunk ki abból, hogy mi a szex célja? Kétféle célja lehet: a fogantatás és az élvezet (méghozzá kölcsönös élvezet). Ha a fogantatást nézzük, akkor a természetes szexuális magatartás az a heteroszexualitás. Más nem jöhet szóba. Ha azonban figyelembe vesszük az élvezetet is, már más gyakorlatokkal is számolnunk kell, és így sem a homoszexualitást, sem a biszexualitást nem sorolhatjuk az elfajzások közé, hiszen elég sokan eskü alatt is tanúsítanák, hogy az élvezet rendben van. (Csak zárójelben: láttam egyszer egy graffitit, a következő szöveggel – „A homoszexualitás oka az, hogy jó”...)

Úgyhogy legyünk némileg megértőek, és a szexuális elfajzások listájáról hagyjuk ki a homoszexualitást és a biszexualitást. Jelezném azért, hogy ezt az álláspontomat azonnal felülvizsgálom, mihelyst törvényileg kötelezővé teszik az azonos neműekkel való hetyegést…

Hozzászólások (18) | Kedvencekhez (0) | Idézés a honlapján | Találatok: 559

A Túlélők Klubja okán jutott eszembe néhány gondolat, amiből idővel egész kis lista kerekedett. Arra voltam kíváncsi, hogy én magam mire is vagyok alkalmas, és mire kevésbé vagy semennyire, majd ezt kiterjesztve: mire alkalmasak és mire nem alkalmasak azok az emberek, akikkel az életemet élem.

Hogy mi ennek a célja? Osztályozás. Osztályba sorolás. Osztályba sorolás olyan értelemben, hogy egy konkrét cél szempontjából (Túlélők Klubja, emberek, csapatok túlélése nem éppen kedvező körülmények között) kit mire is lehetne használni. Persze, tudom, ez a „használni” nem egy szép szó, de ne legyünk finnyásak, amikor az életünk a tét.

Nincs is tragikusabb annál, amikor valaki eltéved az életben, aztán olyan területen próbálja megállni a helyét, amire igazából kevés vagy egyenesen semmi esélye nincs, problémát, fájdalmat, veszteséget és ki tudja még mit okozva ezzel magának, és másoknak.

Alább egy listát találtok, amelyeken típusok vannak felsorolva. Típusoknak nevezem őket, de talán nem kellőképpen tág ez a szó. Értek alatta személyiséget, karaktert, mentalitást, nézőpontot, gondolkodást, viselkedést, életfilozófiát, és más, efféle dolgokat.

Arra szeretnélek kérni titeket, hogy olvassátok el ezeknek a típusoknak a jellemzését, és döntsétek el, hogy melyik igaz rátok és melyik nem. Majd osztályozzátok annak mértékét, hogy az adott típus mennyire van meg bennetek. Az osztályozásnál 1-től 10-ig pontozzatok. Az 1 azt jelenti, hogy semennyire vagy majdnem semennyire, a 10 pedig azt, hogy maximálisan.

Szeretném, ha kíméletlenül őszinték lennétek magatokhoz és másokhoz is. Aki nem kívánja mások elé tárni ezt az őszinteséget, az tartsa meg a gondolatait magának, vagy írja meg nekem a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címre. Előre is köszönöm!

Fontos még tudnotok, hogy miként is kellene tekintenetek a lentiekre. Azt vizsgáljátok, hogy ideális helyzetben egyik vagy másik típus mennyire van meg bennetek, mennyire igaz rátok. Ez azt jelenti, hogy a körülményektől függetlenül, kényszerek nélkül, hogyan viselkedtek, mi az, ami örömmel tölt el titeket, milyen karakterben érzitek kellemesen magatokat.

Amikor számokat rendeltek a típusok mellé, ne azt vegyétek, hogy szükség esetén mire lennétek képesek. Az sem számít, hogy mihez mennyire értetek, vagy milyen tapasztalataitok, sikereitek vannak az egyik vagy másik területen. Ez most teljesen lényegtelen. Semmit sem számít. Egy példa: én azt gondolom magamról, hogy végszükségben harcolnék és ölnék, és némileg értek is hozzá, de egyébként messze kerülöm a fizikai harcot – vagyis, én nem vagyok egy harcos típus. Nem harcolok a puszta örömért, mert nem öröm az, amit a harc okoz nekem. Így tehát a Harcos karaktertípusnál az én értékelésem nagyon alacsony, egyszerűen azért, mert nem élvezem a harcot.

Ily módon olvassátok el a lenti listát, és ezzel a szemlélettel rendeljetek számértéket az egyes típusok mellé, 1-től 10-ig. A lista nem teljes, nem fedi le az összes embertípust, de ez nem is szükséges, mert a cél konkrét, és nem igényli minden egyes típus tárgyalását. Természetesen lehetne vitatkozni az egyes elnevezések magyarázatával, de maradjunk annyiban, hogy én ezeket így gondolom, és most tekintsük ezt érvényesnek. A magyarázatokat szó szerint értelmezzétek, nem átvitt értelemben.

És hogy mi van akkor, ha kitöltöttétek? Nos, ez már a jövő zenéje.

Íme, a lista:

Hozzászólások (17) | Kedvencekhez (0) | Idézés a honlapján | Találatok: 542

Újabb filmajánló... De egyszerűen nem tudtam kihagyni!

Pár napja vettem egy DVD-t, gondoltam, egy könnyed kis film az ebéd mellé jót fog tenni. Bevettem magam főhadiszállásomra, és egy csípős-csirkés-rizses gyros-tál társaságában nekiálltam filmet nézni. A film címe: Ruslan. Nem vártam sokat, egy kis akciót, semmi egyebet.

De valami egészen mást kaptam.

Már az első jelent olyan volt, hogy csak úgy kapkodtam a fejem. Az első jelenet végén, egyetlen mondattal fel lett építve a főhős, méghozzá mesterien, ahogyan az a nagykönyvben meg vagyon írva. Rögtön meg is néztem egymás után vagy tízszer, hogy okuljak.

Azután futott tovább a film, én meg csak „Hú!” meg „Ha!”. Egymás után háromszor végignéztem a Ruslant, elejétől a végéig. Jelenleg az egyik kedvencem. A hangulata, a zenéje, a párbeszédek, a szereplők gesztusai, az akciók, mind nagyon belopták magukat a szívembe.

A Ruslan főszereplője egy orosz fickó, aki Los Angelesben él, és író. Méghozzá olyan igazi író, aki tudja, mit beszél. Egykor a New Yorkba települt orosz maffia végrehajtó embere volt, majd megcsömörlötten átköltözött a kontinens másik oldalára, és regényíró lett. Esélye nem volt annak, hogy egy ilyen sztorit kihagyjak…

Pár hónapja láttam moziban egy akciófilmet, aminek az volt a címe, hogy Elrabolva. Liam Neeson játszotta a főszerepet. A sztori röviden annyi, hogy a főhős egy ex-titkosügynök, akinek Európában elrabolják a lányát, és el akarják adni prostituáltnak. Az apa ezt nehezen viseli, és kézbe veszi az ügyet.

Az Elrabolva és a Ruslan gyakorlatilag ugyanaz a sztori, apró eltérésekkel. Mindkét filmnek egy apa a főszereplője, aki hajdan kemény fickó volt, de visszavonult, majd a lányuk életveszélybe kerül, ők pedig megindulnak, mint a lavina. A fő különbség az, hogy a Ruslan sokkal kisebb költségvetéssel készült – és sokkal jobb film.

Hozzászólások (16) | Kedvencekhez (1) | Idézés a honlapján | Találatok: 379

Tudom, hogy a búcsúkoncertek nagyon divatosak, ahogyan a búcsú-búcsúkoncertek is, meg ezek továbbfejlesztett változatai, a búcsú-búcsú-búcsú-koncertek. Én viszont nem fogok ilyesmiket tartani, és hogy egyszer és mindenkorra elfelejthessem Duncant, szeretnék tisztázni néhány kérdést, melyek az elmúlt években gyakran felmerültek velem kapcsolatban. Kezdjük a pszichiátriával való viszonyom hátterével.

Néhányakat talán majd zavar, hogy nem leszek kellőképpen precíz, és nem választom külön a biológiai pszichiátria, a társadalmi pszichiátria, a tradicionális pszichológia, a humanista pszichológia, a Freud-féle, a Jung-féle, az Adler-féle pszichoanalízis (stb.) kétszázhatvankétezer különféle iskoláját és irányzatát, de nem fogom. Ha precíz akarnék lenni, már a cím is olyan bonyolult lenne, hogy azt ember nem lenne képes kiolvasni. Így én egyszerűen csak a pszichiátria és a pszichológia szót használom majd, tudva, és jelezve, hogy ez nem pontos.

Már Az elme gyilkosai 2000. októberi megjelenése óta folytak találgatások az Interneten arról, hogy mi a bajom a pszichiátriával. Többen is tudni vélték, hogy valamilyen szervezet vagy egyház megparancsolta nekem, hogy írjak rosszat a pszichiátriáról, és ez húzódik meg a háttérben. Na, akkor most nézzük a valóságot.

Volt egy gyengeelméjű apám, aki tele volt komplexusokkal, gyűlölettel és dühvel, és élete összes kudarcáért a családján állt bosszút. Elsősorban pedig rajtam, mert én voltam a fekete bárány, aki állandóan szembeszállt vele. Még kisgyerekként apám elvitt pszichológushoz, abban a reményben, hogy megjavítják az agyamat, és belátom, hogy ő az úr és én vagyok a szolga. A pszichológusnak elmeséltem, hogy milyen is „otthon” az élet, mire berendelték apámat, aminek az lett a következménye, hogy többé nem kellett pszichológushoz mennem…

Tizenhat évesen találkoztam ismét a pszichológiával. Ekkor már nagy útkereső korszakomat éltem, és mindenbe belebonyolódtam, ami az utamba került. A Széchenyi Könyvtárba jártam olvasgatni és jegyzetelni. Néha egész napokat a könyvtárban töltöttem, és nagyon élveztem. Szakkönyveket, szakfolyóiratokat és disszertációkat olvastam, és spirálfüzeteket írtam tele a jegyzeteimmel.

Hozzászólások (59) | Kedvencekhez (3) | Idézés a honlapján | Találatok: 950